Különleges férfi vagyok - átlagos nők kíméljenek!

Rendkívülinek tartottalak, pedig nem voltál az egy cseppet sem. Persze, az sem segített, hogy rosszkor találkoztunk. Én még nyalogattam, gyógyítgattam a korábban kapott sebeimet, épp csak összeraktam a széttört szívem.

A múltam töltötte ki a napjaim nagy részét. Azon rágódtam, hogy miért olyan szörnyű módon ért véget az előző kapcsolatom. Ebbe a helyzetbe kerültél te bele - egy olyan emberhez csatlakoztál kísérőnek, aki még nem volt önmaga, csak egy apró porszem a sivár világ közepén.

Kicsi voltam, gyenge és gyámoltalan. Mivel az önbecsülésem a béka feneke alatt volt, ezért mindenkit nagyobbra értékeltem magamnál, aki szembejött az utcán. Most már tudom, hogy túl korán kerültünk kapcsolatba. A lelki bánatom miatt nem álltam készen egy új szerelemre. Nem társra, hanem időre lett volna még szükségem ahhoz, hogy magamra találjak és megerősödjek.

Nem voltál te nagy vagy a rendkívüli, csak én láttalak annak. Annyi volt csak az előnyöd, hogy neked már begyógyultak a múlt okozta sebeid. Mindent, ami voltál, túl sokra becsültem, többnek hittem a valós értékénél. Felnéztem rád és folyton dicsértelek, mert egyedül is normális életet tudtál teremteni, engem pedig lenyűgözött az erőd.

Pedig semmi egyebet, semmi különlegeset nem csináltál. Csak tetted a dolgod, pont úgy, mint én és még sok ezer ember, aki újrakezdte, új alapokra építette fel az életét egy balul sikerült házasság után. Még az ágyban is magasztaltalak, pedig semmi új vagy extra élménnyel nem gazdagítottál.

Forrás: Shutterstock

Utólag már tudom: csak egy törött szárnyú, fészekből kiesett madár voltam akkoriban, aki nem találta a helyét. De te nem voltál partner a sebeim gyógyításában: ahelyett, hogy bekötötted volna őket, még azt is feltépted, ami már behegedt. Az epés, rosszindulatú megjegyzéseid tovább csökkentették a kevéske önbizalmamat. Így lélekben egyre kisebbé és kisebbé töpörödtem, míg el nem értem azt a szintet, ahonnan már nincs lejjebb.

Annyira sem becsültem magam, hogy kiálljak az igazam mellett. Elhittem, hogy olyan vagyok, amilyennek te mondasz: haszontalan és értéktelen. Csak utólag jöttem rá, mennyire túlértékeltelek - mert a földön fekvő ember mindenkit nagynak lát maga körül. Mikor azonban felálltam, és lépcsőnként lépkedtem felfelé a mélyből a világosságba, egyre közelebb kerültem a valósághoz. És amit láttam, megdöbbentett.

Egy átlagos, középszerű ember állt előttem. Már tudtam, hogy nem szerelmet éreztem irántad. Csak egy támogatót kerestem, akiről azt hittem, különleges, és majd segít abban, hogy talpra álljak. Rájöttem, hogy nem vagy rendkívüli - én viszont igen, mert felismertem, hogy a nagy kínok után is vissza kell térnem önmagamhoz és újra a saját életemet kell élnem.

Botond történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?