Létezik-e gondviselés?
Fekete cipő volt rajta. Lábfeje - a nőkre olyan jellemző - természetellenes helyzetbe kényszerült a magas sarok miatt. Ettől kicsit megfeszültek a lábszárán lévő izmok, egy apró kis völgyet képezve, ami a térdétől a bokájáig futott.
A férfi nagyon szerette volna az ujjával végigsimítani a kis völgyet. Már egy ideje figyelte a kávéház túlsó sarkából. "Ritka az ilyen nő" - gondolta, és tovább nézte. A nyaka is kecses volt: vékony és hosszú. Olyan, ami nem is igazán reccsenéssel törik el, hanem csak egy semmihez sem hasonlítható, halk kattanással. Ezért már a legelején eldöntötte, hogy nem megfojtja, inkább eltöri a nyakát.
Kávét ivott. Finom mozdulatokkal emelte a csészét a szájához, majd olyan halkan és puhán engedte vissza a tányérra, ahogy arra csak a törékeny ujjú emberek képesek. Egy műalkotás volt mindene. Már a kezei is annyi mindent elmondtak róla! Mégiscsak meg kéne fojtani... Akkor látná, ahogy a finom ujjak állati karmokká görbülnek; az ilyen tiszta szépségű, éteri nők szoktak a legjobban elállatiasodni, amikor az életükért küzdenek.
Minden belső bájuk eltűnik, és csak a torz, elvadult ösztön marad. Talán nincs is még egy ilyen szélsőséges metamorfózis a természetben; csak ezek a nők képesek rá, ez az ő titkuk. Sajnálta, hogy választania kell, a halk reccsenés és a döbbenetes átváltozás látványa között. Ritka az ilyen nő...
Kár, hogy a belvárosban akadt rá, és nem valami elhagyatottabb helyen, mert akkor nem kellene előbb megölnie. Sokszor akkor is előbb megöli a kiválasztottját, ha kevésbé kockázatos a helyszín, mert nagyon nehéz levetkőztetni őket, ha kalimpálnak, de most még ez sem jelentene gondot, mert csak fel kellene húzni a ruha alját, és kész. "Micsoda pech!" - gondolta.
Nézte, nézte a nőt, ahogy a csípője, a dereka, a mellei dombvidékként hullámoztak a kis fekete ruha alatt. Kereste a cipzárt, de sehol nem találta. Domborodó idomait teljesen elzárta a külvilágtól a fekete szövet. Az ilyen ruhák nagy hibája, hogy amennyit könnyítenek a dolgon alul, úgy megnehezítik a hozzáférést felül...
Úgy döntött, nem fog ezzel vesződni, túl kockázatos. De nem tudott megbékélni a lemondás gondolatával, csak a két kerek, feszes mellen járt az esze: érezni akarta, ahogy a fogai között a zsírszövetekig átszakad selymes, puha bőr. Inkább kockáztat, de erről nem mond le. Nem lehet az a cipzár annyira elrejtve.
De már nem maradt több ideje ezen gondolkodni: a nő kérte a számlát. Valószínűleg sokat járhat ide, mert különösen előzékeny volt vele a pincér. Bár az ilyen nőkkel valószínűleg mindenki különösen előzékeny. Miután fizetett, olyan angyalian gyönyörű mosollyal köszönt el, hogy a férfi gyorsan megváltoztatta a döntését: mégis inkább megfojtja. Látnia kell, ahogy átváltozik...
Az utcán már égtek a lámpák, és nagyon hideg volt, ami ellen nem sokat védett a kis kabátka, amit a nő viselt, ezért amennyire csak tudott, próbált sietni a hóleves tócsák között szlalomozva. A férfi pár méterre lemaradva követte. Nem örült a feszített tempónak, mert sokkal feltűnőbb, ha a nő után siet, mintha mind a ketten csak andalognának egymástól lemaradva. De igazából az sem baj, ha valaki észreveszi, úgysem hívná a rendőrséget. Mégis mit mondana nekik, hogy egy férfi túl gyorsan megy egy nő után a belvárosban?
A nő az egyik kis utcából a másikba kanyarodott. Már nem lehettek messze, mert a kocsikulcsa után kutatott a táskájában. Egyre gyorsabban ment, mert már nagyon fázott. Szinte szaladt. Az autója az utca másik oldalán parkolt, hirtelen lelépett a járdáról, de elszámolta magát. A közeledő autó a félig fagyott hólé miatt nem tudott idejében megállni: egy tompa puffanással elütötte a nőt. Az autóból egy fiatal pár pattant ki, és szaladt oda hozzá. A lábát fájlalta. Mentőt kellett hozzá hívni - de ezt a férfi már nem várta meg.
A nő két hónapig volt fekvőgipszben ágyhoz kötve, és végig azon gondolkodott: hogy lehet ilyen szerencsétlen? Miért pont vele kellett ennek a szörnyűségnek megtörténnie?
Nyitókép: Shutterstock