magazin kibeszélő vadászat párkeresés Dely Diana magány pasizás Flört egyedüllét
Minél többen néztek komplett idiótának, annál inkább éheztem az őszinte szeretetre. Annál inkább próbáltam sürgetni a dolgokat, annál inkább biztos voltam benne, hogy túl vagyok az előző kapcsolatomon.

Egyre kétségbeesettebben kerestem azt, aki végre majd értékel engem. Úgy, hogy közben én semmibe sem néztem magamat... Csak boldog akartam lenni. Görcsösen. Egy idő után majdnem tök mindegy volt, hogy ki van mellettem, képes voltam bárkiért becsapni önmagam, akitől egy falatnyi törődést - vagy annak hitt gesztusokat - kaptam.

Egyik pofon után önként mentem a másikért, gondolkodás nélkül. Anélkül, hogy próbáltam volna megkeresni a probléma gyökerét és időt adni magamnak. Egy kis magányt, egy kis gondolatokkal meghintett csendet.

A kívülállók számára úgy tűnhetett, hogy bátor, vagány nő vagyok, aki megannyi pofára esés után sem adja fel - pedig épp az ellenkezőjéről volt szó. Még saját magammal sem mertem szembenézni, csak menekültem kifulladásig. Egyik érzelmi hullám ragadott el a másik után. Jóformán már azt sem tudtam, hol vagyok. Az előző kapcsolat lelki pofonjainak nyoma még ott égett az arcomon, de én friss sminkben, kicsinosítva vetettem magam a következő prédám elé. Pedig valójában én voltam a préda, és nem fordítva, bármit is hittem.

Minden egyes alkalommal remegtem az izgalomtól. Na nem azért, mintha bármi félnivalóm lett volna a másiktól, hanem mert annyira fel akartam benne fedezni a jövendőbelim vonásait. Volt egy kép a fejemben arról, hogy milyen társat akarok magam mellett látni - és hiába volt a másik fél akármilyen, én szépen eltussoltam magamban a különbségeket. "Ugyan már, jól megvoltunk, és majd idővel összecsiszolódunk úgy, ahogy kell!"

Forrás: Shutterstock

Legbelül azonban pontosan tisztában voltam vele, hogy saját magamat is átvágom ezekkel a kamu "lávsztorikkal". De annyira vágytam a boldogságra, hogy tényleg minden mindegy volt. Bármilyen mértékben idomultam volna a másikhoz - mindössze egy falatnyi szeretetért.

Mikor felismertem mindezt, már abba akartam hagyni. Tényleg. Nyugalomra vágytam, társ nélkül, de annyira beleivódott a mindennapjaimba a randik sorozata, hogy nem találtam a helyem. Aztán egy vasárnap éjszakán, mikor újra úgy ültem be a kocsimba, hogy egy kis ismerkedéssel könnyítek a lelkemen, valami megváltozott bennem. Elfáradtam. Ekkor fogadtam el valójában, hogy sehová nem vezet ez a rohanás. Ideje felülvizsgálnom a dolgaimat.

Most ott tartok, hogy erőszakkal kényszerítem magam, hogy bízzak, higgyek másokban. Már ez is előrelépés, ugyanakkor hatalmas teher. Mégis, mindent megteszek, hogy ne az új embereket büntessem a régiek bűneiért. Talán még nem jött el az életemben az, akiről elsőre tudni fogom, hogy nem kell tőle félnem - de ettől még ideje lenne elfeledni a múlt sérelmeit.

Azt hiszem, erre az idő a legjobb gyógyír...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.