Elmentél, és fogcsikorgató magányt hagytál magad után...

Az én El Caminóm akkor kezdődött, amikor a válás után kiköltöztél abból a házból, ahol jó pár évig boldogok voltunk. Magamra maradtam a csendes falakkal, az együtt választott bútorokkal, a könyveidnek készített polcokkal.

Minden rád emlékeztetett, mindenhonnan te néztél rám vissza, mindenről a boldog, szerelmes éveink jutottak eszembe. Eleinte az összes időm és energiám arra fordítottam, hogy elérjem: csináljuk vissza, kezdjük újra az egészet. Te azonban hajthatatlan maradtál, és eszed ágában sem volt visszajönni hozzám.

Az első hónapokban a kínok kínját éltem át. Csak keseregtem, és vigyáztam arra a régi világra, ami már csak a szívemben és az emlékeimben létezett. A múltunk rabja lettem.

Nem bírtam józanul látni az életet, nem találtam a helyem. Végül inkább gyorsan kerestem egy másik nőt, hogy elterelje a figyelmemet. De ez sem működött. Amíg dolgoztam, rendben volt minden, nem járt az agyam semmin, de délután hazaérve rám támadtak az emlékek.

Az alkohol lett az új cimborám, benne nem csalódtam, pont azt nyújtotta, amire vágytam: eltompította a fájdalmaimat, és esténként el tudtam aludni anélkül,hogy pörgött volna az agyam. Józanul viszont le sem tudtam csukni a szemem, mert rögtön téged láttalak, és azoknak az éveknek az emlékképeit, amit együtt töltöttünk.

Forrás: Shutterstock

Egy nap aztán arra ébredtem, hogy ez így nem mehet tovább. Belenéztem a tükörbe, és egy ijesztően nyúzott, idegen ember nézett vissza. Ekkor döntöttem el, hogy véget vetek a szenvedésnek. Nem őrizgetem tovább a régi életünk emlékeit, amiben te voltál a főszereplő, mert semmi értelme.

Fogtam magam, elmentem festéket venni - olyat, ami nekem tetszik, mert a lakásban eddig a te kedvenc színeid uralkodtak -, és két nap alatt átfestettem minden falat. Eltüntettem az összes tárgyat, ami rád emlékeztetett. Még a bútorokat is odaajándékoztam egy szeretetszolgálatnak. A szerelmi fészkünktől is megszabadultam: nem bírtam tovább abban az ágyban aludni, amiben annak idején olyan jól éreztük magunkat. Azóta minden rólam szól a házban, és minden dolog értem van.

Én az El Caminót helyben jártam végig. Nem kellett több száz kilométert megtennem ahhoz, hogy visszataláljak önmagamhoz. Újra egész ember vagyok, már nem azért élek, hogy visszavárjalak.

Nélküled is megtaláltam a célt, ami motivációt ad a folytatáshoz. Egyedül járok kirándulni, nyaralni. Nagyon élvezem, hogy egyedüli útitársam a fényképezőgép, amivel megörökítem a szép tájakat. Minden ilyen utam csak a pihenésről és a feltöltődésről szól, és teljes mértékben felfrissülve érkezem haza. A házba, ahol annak idején sok évig boldogan éltünk, de te elhagytál. Én pedig megtaláltam azt az embert, akire mindig is számíthatok. Aki soha nem hagy cserben - és az nem más, mint jómagam.

Megérte szenvedni, mert már tudom, hogy van visszaút a pokolból, hogy bármi történjék is, van erőm talpra állni és új életet kezdeni. Megérte egyedül, magamra hagyottan sírni, megérte rád várni, aztán felébredni és összeszedni magam, mert azóta tudom, hogy minden helyzetből van kiút, amit nem másnak, hanem magamnak kell megtalálni.

Azóta is úton vagyok, a folyamatos önmegismerés útját járom. Sőt, végre készen állok arra, hogy az új életembe kísérőt fogadjak.

Fotó: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?