Nemcsak szerelmes nővé tettél, sikeressé is!

Nemrég olvastam, hogy az igazi sikerhez mindig kell egy alkotótárs az ember életében, aki előhozza vagy épp kiteljesíti a bennünk rejlő kreativitást. Magamban rögtön hatalmasat bólintottam az üzenetre, hiszen a saját bőrömön érzem az igazságát: húsz éve teljesen megváltozott az életem a páromnak köszönhetően...

Az akkor megtalált szerelem, majd házasság egy merőben új perspektívát adott. Valami egészen elképesztő módon hittünk egymásban, abban, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Aztán az a feltétlen bizalom, amivel megajándékoztuk egymást, magával hozta a másikban való végtelen hitünket is. Itt már nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy a közös jövőnkben hittünk, hanem én benne, ő bennem. Abban, hogy amivé válhatunk egymás mellett, együtt, az túlmutat minden eddigi formán. Mindenen, amit magunkról gondoltunk.

Észrevétlenül lettünk egymás legfontosabb inspirálói. Rajongtunk egymás gondolataiért, és képessé váltunk arra, hogy ezt ki is fejezzük. Vigaszt találtunk egymásban, amikor kudarcok értek, és megtanultunk akkor és úgy jelen lenni, ahogyan a leginkább szüksége volt rá a másiknak.

Nem csoda, hogy közel egyidőben éledtek fel a kreatív energiáink. Nem is tudtuk addig, hogy milyen mély álomban voltak. Számomra a legnagyobb akadály a bizonytalanság volt: vajon jelentene-e bárkinek bármit, ami kikívánkozik belőlem? A szerelmem számára pedig a munkája, a számok, a racionalitás világa volt, ami alvó üzemmódban tartotta énje másik felét.

Aztán ahogy belesimultunk a közös életbe, úgy lettünk alkotótársak is. Végtelen, határtalan szabadságot adott a tudat, hogy teljes valónkban megmutatkozhatunk egymás előtt. A félrement próbálkozásainkkal, a kudarcainkkal, a sikereinkkel és az örömeinkkel együtt. Úgy oldódtunk fel a közös létezésben, hogy megértettük, milyen hihetetlen hatással vagyunk egymásra, egymás alkotó energiáira. Ez magával hozta azt az elkötelezettséget is, hogy szeretnénk minden nap valamennyivel többek lenni emberségben, az adás képességében és az alkotás lehetőségeiben.

Az én kreativitásom akár "éhen is halhatott volna", ha nem találkozunk. Ebben a kapcsolatban jöttem rá, hogy milyen mérhetetlenül nagy szükségem van erre a típusú támogatásra. Hogy lehetek bátor, mert a társam biztos benne, hogy ami belőlem jön, az nem lehet rossz vagy kevés.

Forrás: Shutterstock

Soha nem született volna meg az első könyvem, ha nem élhetem át ezt az elfogadást. Arra a könyvre mindig is úgy gondolok, mint első közös gyermekünkre, ahol teljesen modellezhető a női-férfi, anya-apa szerep.

A második közös "gyermek" már nem belőlem született. Szép történet, mindig felderülök, amikor visszagondolok az első lépésekre. Kicsi unokaöcsémmel épp egy sóbarlangból jöttünk ki, amikor pittyegett a telefonom. A férjem a következő üzenetet küldte: "Jól elbújtam. Keress. Jól elszúrtam. Szeress." Majd még egyet: "Nézlek, szemem világa. Látlak. Szívem világa." "Ezek csak úgy jöttek" - szólt még az üzenet. Mire hazaértem, másik négy hatszavas is várt.

Aznap este létrehoztam egy Facebook-oldalt, képeket tettem a hatszavasok alá, amelyek azóta is csak jönnek, jönnek, kiapadhatatlan forrásból táplálkozva. Pillanatok alatt tízezer feletti követője lett az oldalnak, és az én műfajteremtő hatszavas költőm pedig azóta már könyvfesztivál díszvendége is volt.
Az, hogy ismerjük egymás titkos mozgatórugóit, mérlegelés nélkül felfedjük egymás előtt a kétségeinket, a félelmeinket, nem kiszolgáltatottá, hanem épp végtelenül szabaddá tesz mindkettőnket. Talán itt a lényeg.

Azt hiszem, a kreativitás egyébként sem tűri a rejtőzködést, az elfedést. Alkotótársakként talán még a házastársi létezésen is túl kell látnunk. A kendőzetlenség szépsége másképpen mutatkozik meg egy szerelemben, mint egy közös alkotásban. A könnycsepp letörlése más mozdulat egy házasságban, és más, amikor a lelkünk legmélyéből a fényre kerül valami, amit aztán útjára bocsátunk, átadunk másoknak is.

Azt hiszem, egy kapcsolat egyik legnagyobb ajándéka, ha azt a felismerést adjuk a másiknak, hogy "Több vagyok, mint amit gondolok magamról." Amikor mérlegelés nélkül ajándékozzuk meg egymást saját legmélyebb önvalónkkal, a legtöbbet adhatjuk emberként.

Persze, önmagunkban létezni is egy lehetséges út. Mi nem ezt választottuk, és még ma is azt gondoljuk, hogy kimeríthetetlen lehetőségként vagyunk jelen egymás életében.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?