Te csak a párom vagy, nincs jogod beleszólni a gyerekeim életébe!

Sok felnőtt kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem az lesz élete végéig a párja, akivel összeházasodott és családot alapított.

Történetemben egy férfi kezdte újra az életét. Gábor házassága 15 év után jutott zsákutcába, és a válás után a gyerekek vele maradtak. Az elkövetkező években jól összeszokott kis csapattákovácsolódtak, szerették egymást, minden szabadidejüket együtt töltötték.

Nem nagyon ismerkedett - ha mégis, akkor csak rövidke kapcsolatai voltak. 6 év alatt mindössze két nőt mutatott be a gyerekeknek. Nem nagyon akart bevonni senkit az életükbe, nem akart pótanyát nekik, ráadásul a korábbi csalódás is visszatartotta attól, hogy komoly kapcsolatba kezdjen. Egyrészt félt, hogy újra padlóra kerülhet, másrészt pedig nem akart új nőt a gyerekei életébe. Így aztán csak olyan kapcsolatai voltak, amik nem szóltak másról mint a testi örömökről.

Ám aztán, ahogy repültek az évek, kezdett elege lenni abból, hogy nincs normális kapcsolata. Hiányoztak a női energiák, a gyengédség, az otthonteremtő ösztön, a gondoskodás. Ezek az érzések egy idő után annyira felerősödtek, hogy engedni kezdett a korábbi szabályokból, és a szívére hallgatva összeköltözött a párjával.

Éva rendes, normális nő volt, csak az volt vele a baj, hogy más elképzelései voltak a gyereknevelésről. Gábor kicsit elkényeztette a gyermekeit, ez tény. Azt vallotta, hogy egy gyerek az legyen gyerek, és ne csináljon felnőtt feladatokat: a kamasz fiú ne vágjon fát, a kamasz lány pedig ne álljon vasárnap a konyhában, ne főzzön, és ne vasaljon iskola után! Azt tartotta helyesnek, ha mindenki a korának megfelelő dolgokat teszi.

Forrás: Shutterstock

 

Éva ennek a szöges ellentéte volt: mindig azzal példálózott, hogy amikor ő kislány volt, már 10 évesen befogták a házi munkába, és rábízták az apró jószágok ellátását is. Ez azt jelentette, hogy reggel jóval korábban kelt, mint a legtöbb korabeli gyerek - hogy még iskola előtt végezzen a feladatokkal. Itt kezdődtek a bajok...

Nem tudtak megegyezni, nem kerültek közelebb egymáshoz az álláspontok. Ám a feszültség akkor jutott el a csúcspontra, mikor egy hétvégi napon a kamasz lány még 10 órakor is aludt ahelyett, hogy segített volna Évának a főzésben. A nő kiabálva fejezte ki nemtetszését, Gábor pedig úgy kiakadt ezen, mint még soha korábban, és csak ennyit mondott: "Ezek itt az én gyerekeim, úgy nevelem őket, ahogy azt én jónak látom. Ha nem tetszik, hogy vasárnap későn másznak ki az ágyból, vagy nem bírod elviselni, hogy egész nap pizsamában vagyunk, akkor csomagolj, és menj oda, ahova akarsz!"

Gábor úgy gondolta, hogy a párjának semmi joga ahhoz, hogy nevelje a gyerekeit. Ő maximum játszórás, barát/barátnő lehet a gyerekek életében. Véleménye lehet, de önhatalmúlag nem hozhat döntéseket.

Mi ilyenkor a megoldás?

Nehéz helyzet ez, hiszen onnantól, hogy két ember összeköltözik (akár akarjuk, akár nem), összemosódnak a feladatok, a felelősség és a két ember szabályrendszere is. Ám ez halmozottan nehezebb akkor, ha gyerekek is vannak a családban, akik biológiailag csak az egyik félhez tartoznak.

  • Hagyni kell, hogy az új nő/férfi belefolyjon a gyerekek életébe?
  • Vagy neki egész életében tűrnie kell a nem tetsző dolgokat, és sosem szólhat semmiért?
  • Vajon hogyan lehet egyensúlyt teremteni, és mi van akkor, ha ez esetleg nem sikerül?
  • A szülőnek minden esetben le kell mondania a párkapcsolati boldogságról, vagy a gyerekektől is elvárható némi együttműködés?

Ti mit gondoltok?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?