Belehaltál, hogy nem tudtalak jól szeretni...

Bárcsak még egyszer elmondhatnám, hogy mennyire szeretlek! Tudom, hogy most már késő, és annyit érnek a szavaim, mint eső után a köpönyeg, de akkor is belekiabálom a világba, hogy soha többé nem fogok senkit szeretni rajtad kívül.

Elmentél egy olyan helyre, ahonnan nincs visszaút. Követnélek, de nem tudom biztosan, hogy megtalálnám-e a lelked, hogy újra egyek lehessünk. Üres az ágyad, üres a világ, és én csak most ébredtem rá, milyen kietlen, kihalt pusztaság lesz nélküled az élet.

Átkozom magam, amiért azt a fiatal fruskát választottam, amikor válaszút elé jutottam! Hagytam, hogy magával ragadjon a szépsége, és engedtem a kísértésnek, hogy elragadjon tőled.

Most itt ülök a kórházi ágyad szélén, ami még magán viseli a tested körvonalait, a párnán ott látom a hajszálaid, a takarón a fertőtlenítő szaga mellett érzem az illatod. A szekrénykében ott a szemüveged és egy félbehagyott könyv, amit már soha nem olvasol ki. Benne pedig könyvjelző gyanánt egy kettőnkről készült régi kép, abból az időből, amikor még fiatalok és szerelmesek voltunk.

Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét! Mindent másképp csinálnék. Nem engednék a csábító mézédes szavaknak, nemet mondanék mindenkinek, aki el akar venni tőled. De sajnos már nem lehet megváltoztatni semmit, nem lehet újra kezdeni a történetünket.

Forrás: Shutterstock

Én vagyok az oka annak, hogy tönkrement a házasságunk, én tehetek róla, hogy belebetegedtél a bánatba és elhatalmasodott rajtad a kór, ami aztán le is győzött. Feladtad, elfogyott az életerőd, már nem is akartál harcolni. Kevésnek tartottad magad, mert eldobtalak magam mellől.

Most, utólag jöttem rá, hogy mennyit jelentettél nekem. Félreléptem, és elhagytalak egy másik nőért, de már őszintén bánom, amit tettem. Ha látsz valahonnan, akkor tudod: itt ülök az ágyad szélén, és vörös szemekkel bámulok a semmibe. Nem tudom, miért hagytam magam elcsábítani, nem tudom, hova tettem az eszem, amikor hagytam, hogy elcsavarják a fejem. Hidd el, mindent megjavítanék, ha lehetne! De már nem tehetek semmit. Csak a gyász ízét érzem.

Iszonyúan fáj, ha felidézem a napot, amikor oltár elé kísértelek és örök hűséget esküdtem neked. Te voltál, aki életet adott a két gyermekünknek, aki mindig mellettem állt és támogatott, aki értelemmel töltötte meg az életem. Mégis megcsaltalak és porig aláztalak. 20 év házasságot dobtam félre, csak azért, hogy a vágyaimat kielégítsem.

Sajnálom, hogy ezt tettem. Itt, a halálos ágyad szélén ülve mindent átértékeltem. Érzem, tudom, hogy megváltozom - bár érted már csak annyit tehetek, hogy minden megadok a gyerekeinknek. Figyelmet, törődést, szeretetet. Más lettem, vagy most vagyok újra a régi énem? Nem tudom, de az biztos, hogy soha nem foglak elfelejteni. Mindig velem lesz az emléked, bárhová is sodorjon az élet.

Molnár Csanád novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?