Görcsösen kapaszkodsz abba, aki menni akar. Miért?!

Miért gubózunk be pont akkor, amikor az lenne a gyógymód, hogy kinyíljunk, mint egy virág, és engedjük, hogy a világ beférkőzzön hozzánk és egésszé tegye a napjainkat? Mert a legkönnyebb dolog keseregni, panaszkodni és elmenekülni.

Sokan nem érthetnek ezzel egyet, pedig így van. Könnyű, mert az égvilágon semmit nem kell tenned sem magadért, sem azért, hogy az életed jobb legyen. Nem kell dolgoznod azon, hogy begyógyítsd a szerzett sebeket, és helyreállítsd a harmóniát, visszaszerezd a korábbi, egészséges énedet. Nem kell házat tervezned a rommá dőlt palotából, elég, ha a maradék téglákat tessék-lássék módon egymásra rakod, és falakat húzol belőlük.

Persze, nincs baj a falépítéssel - de csak, ha maradnak rajta ajtók, ablakok... ez viszont már tervezést igényel. Legegyszerűbb elbújni a sötétben, ahol ugyan biztonságban leszel, de egyben rab is vagy, a saját tehetetlenséged foglya. Nem törsz ki a magányból, nem döntöd le a téglakupacot, inkább maradsz, és nyavalyogsz. Pedig más lehetőség is van, csak azért dolgozni kell.

Tudom, hogy nem könnyű. Rajtad múlik, te döntesz, hogy melyik létformát választod, hol és hogyan akarsz élni azután, hogy egyedül maradtál. Az addig rendben van, hogy megsiratod a múltad és azt, akivel úgy érzed, hogy boldog voltál - hiszen ez nem is lehetne másképp. De ha már a napnál is világosabb, hogy ő soha többé nem jön vissza, mert úgy döntött, hogy más az útja, vagy más oknál fogva nem lehet veled, akkortól fogva magadra kell gondolnod. A te életedet kell újra előtérbe helyezned!

Forrás: Shutterstock

Túl sok időt nem érdemes és nem is szabad a gyászra fordítani - a menekülésre, elbújásra pedig végképp nem. Azzal csak egyet érsz el: hónapokat, éveket pazarolsz, miközben akár boldog is lehettél volna. Rajtad múlik, hogy vegetálással, sírással telnek a napjaid, vagy teljes életet élsz. Érhet baj, történhet tragédia, természetes, hogy ezek veszteségként kerülnek elkönyvelésre, de a múlton való rágódás ne nyomja rá a bélyegét a hátralévő életedre!

Engedd el azt, akinek mennie kell, hagyd, hogy a saját útját járja! Ha görcsösen belekapaszkodsz, azzal csak azt éred el, hogy még jobban szabadulna tőled. Te már csak egy nehéz súly vagy neki, semmi több, attól pedig legszívesebben mindenki megválna. Te sem szeretsz úgy túrára menni, hogy egy csomó kacattal van tömve a hátizsákod, ugye?

A múlt már csak egy befejezett történet, egy lezárt akta. Ne nyisd ki, ne lapozz bele, ne merülj el a túlzott elemzésében, mert ahelyett, hogy előrébb jutnál, benneragadsz abban az állapotban, amiből szabadulni kellene! Miért állsz egy helyben, ha egyszer előre is haladhatnál? Nem szabad úgy élni, hogy egy életen át a régi idők emlékét sírod vissza. Nem lehetsz úgy boldog, hogy a múltat akarod a jelenné vagy a jövőddé tenni. Annak már csak annyi helye lehet az életedben, hogy levonod a tapasztalatokat, és tanulsz belőle.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek