Unalmas az életem, és én így szeretem!

5-kor kelek, este 7-re esek haza. És akkor még elvileg kéne barátnőzni, szórakozni, színházba járni - egyszerűbben megfogalmazva: szociális életet élni. Ráadásul én még a gyerekmentes ligában játszom.

Emlékszem, még a gimiben a barátnőimmel csodálkozva konstatáltuk, hogy egyikünk édesanyjának sincsenek már barátai. Azért ez durva. Megoldás lehetne a 20 vagy 30 órás munkaidő, de senki sem szeret parizeres kenyéren élni. Ha biztonságban szeretnéd tudni az anyagi helyzetedet, a 40+ órás munkaidő alap, ezen kívül meg jó esetben marad havi egy találka a csajokkal, ahol gyakorlatilag megállapítjátok, hogy senkivel nem történt semmi.

Pedig az elvárás az, hogy igenis történjen veled valami - és ez bizony néha nagyon nyomasztó tud lenni. Ugyanis senki nem akar unalmasnak tűnni - toronymagasan a leggyakoribb nyitó mondat két ember közt pedig a "Mi újság?"

Eddig is tudtam, hogy ez egy baromi nyomasztó kérdés, de hogy mennyire az, arra csak pár hete jöttem rá, mikor az egyik kollégám feltette ezt a kérdést. Lázasan kutakodtam valamiféle értelmes, izgalmasnak tűnő válasz után, de a kőkemény egy szabadnapomon én csak vegetálni voltam képes.

Mikor észrevette a lányos zavaromat, csak hetykén legyintve az mondta: "Nyugi, engem nem érdekel, ha nem lógtál épp senkivel, és csak otthon döglöttél." És hát igen, ilyenkor teljes joggal azt érezhetjük, hogy az életünk üres, olyan unalmas hétköznapjaink vannak, mint a szüleinknek. Nem lettünk se rocksztárok, se producerek, marad az iroda, az előre bekészített dobozos kaja és a szokásos, rutinszerűen lejátszódó reggeli morgós készülődés.

Forrás: Shutterstock

Persze, ha érzed magadban az energiát, menj és csinálj valamit - mássz falat, lógj a kollégákkal, menj el koncertre! Borzasztóan irigyelem a hiperaktívakat, akik napi három óra alvással képesek minden héten belevetni magukat a tutiba.

A többség azonban kapva kap a lehetőségen, hogy eltöltsön egy minimális énidőt. Habár a "metime" hiba tűnik egy újabb 21. századi, hashtaggel ellátott üres kreálmánynak, valójában inkább egy olyan dolog, ami régen megvolt, ma pedig már egyre inkább hiányzik - különösen mióta az okostelefonok ekkora teret hódítottak maguknak.

A lényeg az, hogy ha nem töltesz el minőségi pihenést egyedül, hosszú távon könnyen megkattanhatsz. Ez lehet zenehallgatás, egy sorozat, egy séta, bármi - a lényeg, hogy hagyd magad mögött az elvárásokat és az információdömpinget! Alap lett az, hogy mindenhol jól teljesítsünk, legyen szó munkáról, családról, barátokról - a lakás pedig természetesen még így is romokban áll.

Viszont nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjj: ennek nincs sok köze a boldogsághoz. Csak végezd el a kötelező feladatokat, de azért nehogy már egy kezdő statiszta legyél a saját életedben! Tényleg arra vágysz, hogy a főnököd, a férjed, az anyósod legyen a főhős a te filmedben?

Úgy gondolom, amíg nem leszel egy napfényt rég nem látott antiszociális boszorkány, addig nincs is azzal gond, hogy nem egy kalandregény főhősnője vagy. Van, hogy munka után elmegyek még inni a kollégákkal, de van, hogy örülök, ha hazaesek. És ilyenkor semmi másra nem vágyom, csak a gagyi sorozataimra macinaciban, és pont leszarom, hogy a hajam a szélrózsa minden irányába áll. A "legyen mindig, minden pillanatban érdekes az életed" irreális elvárás. Vitán felül áll, hogy törekedni kell az izgalmas, élményekkel teli életre - de vannak olyan időszakok, amikor ezt képtelenség hozni.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?