párkapcsolat párterápia párkapcsolati válság házasság
"Pár éve kértem meg a kezét, mára pedig egy házisárkány, akihez hozzá sem lehet szólni... És hogy a kettő között mi történt? Nem tudnám pontosan megmondani..."

Mikor mondhatjuk, hogy vége a házasságnak? Egyáltalán, mit takar ez a kifejezés? Nincs vonzalom, elmúltak az érzelmek, vagy már értékelhető kommunikáció sincs?

Egy párterapeuta blogját olvasva felfigyeltem az egyik párbeszédre. Egy pár első alkalommal kért segítséget. Ebben a helyzetben mindkét fél - érthetően - feszült, hiszen ők ketten elsiklottak a problémák felett, most viszont egy harmadik féltől kérnek segítséget. Aki nem él velük, nem ismeri őket, és egyáltalán, könyvekből tanulta meg, hogyan lehet egyes helyzeteket kezelni. Nem túl bizalomgerjesztő, ugye? Mégis, az első alkalom az ismerkedésről szól. Ilyenkor a terapeuta feladata, hogy meggyőzze a párt arról, hogy bízhatnak benne.

Mindenek előtt, a hölgy megkérdezte a házaspárt, miért őt választották. A válasz egyhangúan az volt: azért, mert a válás drágább lett volna.

Ami igaz, az igaz: valóban olcsóbb egy terapeuta segítsége, mint egy válás. Hiszen egy válás nemcsak a vagyonmegosztásról szól, hanem a gyermekelhelyezésről és a hosszú távú lelki megpróbáltatásokról is. De mégis, azt gondolom, hogy már régen rossz, ha valaki csak azért megy terápiára, mert nem akarja átélni a válás borzalmát. Sokkal inkább az egymás iránti kölcsönös szeretetnek kéne lennie a motivációnak.

A párterapeuta nem pszichológus!

A párterapeuta feladata nem az, hogy a felek személyes problémáit megoldja, hanem az, hogy feltárja a női és férfi oldalt. Az a célja, hogy a kettejük közös problémájátt segítsen megoldani. Ehhez azonban meg kell ismernie a két személyt, akivel majd hónapokon, ne adj' isten éveken át dolgozni fog.

A felek közül az egyik mindig zárkózottabb - és ez nagy valószínűséggel az, amelyik nem akart segítséget kérni, vagy be sem látja, hogy elromlott a házassága. Sokan azt mondják, hogy csak akkor érdemes terápiába menni, ha mindkét fél egyformán akarja a változást."Ha valakit vonszolnod kell magad után, az már régen rossz..." Szerintem viszont a valóság az, hogy nem vagyunk egyformák.

Valaki úgy reagál egy problémás helyzetre, hogy azonnal a megoldást keresi. Valaki bezárkózik, és passzívvá válik. Valaki tehetetlen dühében tör-zúz. Valaki egészen más tevékenységekben keres megváltást, és menekül a probléma elől. Sokfélék vagyunk, ezért tanulhatunk egymástól. És attól, mert valaki nem saját szándékából keresett fel egy terapeutát - hanem a párjával együtt, közös megegyezés alapján -, még nem válik egy tehetetlen testté, akit vonszolni kell magunk után. A terapeutának egyébként az is feladata, hogy felmérje: ki milyen kategóriába tartozik, milyen típusú emberekkel áll szemben.

Forrás: Shutterstock

3 ok, amiért a párterápia jó ötlet

Olyan dolgokat is kimondhatsz, amiket korábban talán nem mertél!

Egy szakembernek minden esetben az aktuális probléma mögé kell látnia, ami azért okozhat nehézségeket, mert a két fél máshogy éli meg a kapcsolatukat vagy egy adott pillanatot. Más érzelmeik vannak, és másképp is mesélik el ezeket. Van, hogy ezekről sosem beszélnek - ám olyan is van, hogy megbeszélik a gondjaikat, de nem tárják fel őszintén a sérelmeiket. Ezek gyakran napvilágra kerülnek egy-egy terápia során, és bármennyire is ijesztőnek hangzik, hosszú távon segít.

Indulatok nélkül tudtok gondolkodni!

Fontos, hogy a pár meghallgassa egymást, de erre a négy fal között talán nincs lehetőségük. Vagy azért, mert a másik folyton csak a saját véleményével van elfoglalva, vagy azért, mert a heves érzelmek miatt beleszólnak egymás mondatába. Viszont, ha ott van egy harmadik fél, akkor fegyelmezettebben viselkednek. Hiszen ha másban nem is értenek egyet, abban biztos, hogy egy a cél.

Önkontroll és személyiségfejlődés, külön-külön is!

Ami próbára teszi a folyamatot, az az, hogy otthon is tenni kell a javulásért. Nem elég heti 1-2 alkalommal beülni a kényelmes fotelbe és őszintén válaszolni a kérdésekre. Ahhoz, hogy eredményes legyen ez az időszak, kőkemény munkát kell végezni. Otthon is be kell tartani mindazt, amit a terapeutánál megbeszéltetek, és monitorozni kell saját magad, hogy meg tudd fogalmazni, milyen irányba változnak benned a dolgok. Ez pedig nemcsak a kapcsolat fejlődésének, hanem a személyes fejlődésednek is nagyon jót tesz.

Szabó Dóri

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.