Hűtlenségbe hajszol minket az a kor amiben élünk?

Bárhová nézünk, vészjelzők villognak: bajban vannak a házasságok. Sok a válás. Mindenki kapaszkodókat keres, megoldások után kutat. Az örök szerelem ígérete együtt lebeg a fejünk felett a gyomorszorító félelemmel: mi lesz, ha véget ér a kapcsolatunk és örökre egyedül maradunk?

Hallgatjuk a barátainktól, családtagjainktól, vagy épp olvassuk a magazinokban, hogy mindenki csal. Hogy a hűtlenség a leghétköznapibb gyakorlat. Persze látunk olyan kapcsolatokat is, melyekről mégiscsak azt gondolhatjuk, hogy nekik sikerült. És ez reményt ad. Aztán megtörténhet velünk is a csoda, a szerelem átfényezi a mindennapjainkat, az összetartozás érzése mindent átír. Boldogok vagyunk, hiszünk a másikban, magunkban, az életben. Szeretjük a párunkat és azt az embert is, akit megláttunk magunkból ebben a szerelemben - és ezt őrizni akarjuk az idők végezetéig.

Aztán történik valami. Lehet, hogy hirtelen felugrik a kedvesünk telefonjának kijelzőjén egy üzenetet: "Hiányzol, szerelmem!" Két szó. Nem mi írtuk, ezért tudjuk, hogy baj van. A gyomorgörcstől nem kapunk levegőt. A telefon ott lapul, mint valami csendes gyilkos. Hozzá nem érhetünk, kiabálni nem merünk. Pánikba esünk, és tudjuk, ettől a pillanattól kezdve megváltozik az életünk.

Bizonyosságot találni annak az embernek a hűtlenségére, akivel addig egynek éreztük magunkat, sokaknak olyan, mintha valami hatalmas, visszafordíthatatlan betegségről szereznének tudomást. Az érzés, hogy elveszíthetünk mindent, még a sejtjeinket is átjárja. De vajon mi az a minden? És ha a mindenei vagyunk egymásnak, ugyan hogyan léphet be a közös életünkbe egy másik ember?

Mostantól ő lesz a minden? És velünk mi lesz?

Forrás: Shutterstock

 Ha azt mondjuk, hogy a világon az első helyen van a szerelem, amiről a legtöbbet akarunk tudni, amit a leginkább szeretnénk megérteni, valószínűleg a második hely a hűtlenségé. Viszony. Rettegett szó. Talán minden szereplőjének az. Vajon csak a boldogtalan párok életébe kúszik be? Vajon igazolja a boldogtalanság? Hol vannak a határok? És mi van, ha az derül ki, hogy a boldog párok életébe is beoson az affér? Azt mi magyarázza?

Rengeteg emberrel találkozom, sok sorsra látok rá. Megannyi boldog pillanatra és számtalan fájdalomra. Látom, amikor sokaknak még évek múlva is úgy fáj a seb, hogy kibírhatatlannak érzik az életet. És hogy nem tud visszajönni a bizalom, az élet szeretete.

Nincsenek általános receptek. Nem tudunk balesetbiztos kerülőutakat építeni, ahol boldogan ellavírozhatunk életünk végéig. Ahogyan a szerelemre, úgy a viszonyok utáni felépülésre sem kapunk megoldókulcsokat.

Mégis talán segít, ha sok-sok ember tapasztalatának megismerésével legalább megértünk valamit az egész jelenségből. Ha ráismerünk arra, hogy valójában mi van a veszteséglistáink mögött. Ha látjuk, hogy mások hogyan csinálják, hogyan élik túl, vagy épp hogyan kezdenek új életet. Ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.

Esther Perel, világhírű párterapeuta, sok száz pár esetét feldolgozva írt egy könyvet a hűtlenségről. Affér, avagy hogyan gondoljuk újra a hűtlenséget címmel. Okos, ítélkezésmentes könyv, melyben nem foglal állást, "csak" megmutat, elgondolkodtat.

"Énközpontú társadalmunk egy rejtélyes paradoxont termelt ki: ahogy erősödik a hűség iránti igény, úgy nő a hűtlenség irányába húzó erő is. Abban a korban, amikor érzelmileg oly sok tekintetben függünk a partnerünktől, az afféroknak iszonyatos romboló erejük van. Pedig egy olyan kultúrában, amely kötelezővé teszi az egyéni teljesítményt és állandóan azt duruzsolja a fülünkbe, hogy lehetnénk még ennél is boldogabbak, iszonyúan nagy a kísértés a félrelépésre. Talán ezért ítéljük el a hűtlenséget jobban, mint eddig bármikor - mert többet gyakoroljuk, mint valaha" - olvashatjuk a könyvben.

Azt hiszem, ha megértünk valamit a hűtlenségből, a kort is sokkal jobban fogjuk érteni, amelyben élünk. És talán soha nem volt annyira fontos a látszat mögé látni, az újraértelmezett vagy kidobott értékekben eligazodni, mint most. "A meg nem élt életek" kísértésével csak akkor tudunk mit kezdeni, ha képesek vagyunk önmagunkat abban az életben látni, amiben valóban vagyunk.

Fotó: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?