Tulajdonképpen örülök, hogy megcsaltál!

Tudom, hülyén hangzik, de tulajdonképpen örülök, hogy megcsaltál és egy külső kapcsolatból pótoltad, amit tőlem már nem kaptál meg. Majdnem tíz év házasság után odáig süllyedtünk, hogy nem vettük észre egymásban az embert.

Már nem a nőt, hanem csak a gyermekeink anyját láttam benned, nem erősítettem meg elég sűrűn, hogy szeretlek. Nem tápláltam a tüzet, amit annak idején együtt szítottunk. Te sem úgy néztél rám, mint a férfira, akibe valamikor a múltban beleszerettél, és akinek örök hűséget esküdtél. Csak egy apa voltam, akivel jó együtt élni, de csak azért, mert megszoktál.

Mindketten hibáztunk: hagytuk ellaposodni, szürkévé válni a házasságunkat, és együtt néztük, ahogy az utolsó pislákoló lángok is kialszanak a kályhánkban. Köszönöm, hogy a tetteddel felébresztettél a Csipkerózsika álomból, és ráébresztettél arra: igenis szeretlek. Fontos vagy nekem, és bármire képes vagyok azért, hogy ne kelljen semmiből - főleg szeretetből, törődésből, figyelemből - hiányt szenvedned.

Persze, amikor tudattad, hogy más férfi is van az életedben, az első reakcióm az volt, hogy mindennek vége. Nem láttam mást, csak egy nagy fekete űrt, ami utánunk és belőlünk marad, ha hagyjuk.

Ám nem hagytuk - nem hagytam. Nem törődtem bele, hogy nekünk csak ennyi jutott egymásból, nem engedtem, hogy az első megingásod magával rántson. Megértettem, hogy mi a baj forrása, felfogtam, hogy egy virágot nemcsak elültetni kell, hanem gondoskodni is muszáj róla, különben elhervad.

Forrás: Shutterstock

Az első ijedelmem után leültem veled, és annyit beszélgettünk, mint még soha. Olyan mélységekre ástunk, ami korábban nem volt jellemző. Rájöttünk, hogy nem érezted magad biztonságban mellettem, emiatt menekültél más karjaiba. Elmondtad, miért engedtél a csábításnak, de azt sem hallgattad el, hogy nem akarsz elhagyni. Kérted, hogy bocsássak meg, és ha még nem késő, tegyünk valamit.

Persze, jóval korábban kellett volna szólnod, hogy kevés a rád szánt figyelem, hogy többet szeretnél - nekem pedig sokkal előbb meg kellett volna hallanom a hangtalan, de annál kétségbeesettebb segélykiáltásaidat.

Eleinte szépen kezdtük, építgettük a közös életünket, de valahol valamit nagyon elszúrtunk. Végül belemenekültél egy ígéretbe, egy csábítóbb jövővel kecsegtető kapcsolatba... Köszönöm, hogy félreléptél és felébresztettél.

Megfejtettük az okokat - most már csak ügyesnek kell lennünk, hogy ne onnan folytassuk, ahol abbahagytuk. Nem nekem, nem is neked kell megoldani a helyzetet: együtt kell tisztáznunk és orvosolnunk minden sérelmet, ami felmerült! Ha kellőképpen eltökéltek vagyunk, akkor sikerülni fog. Nem folytatjuk, hanem újrakezdjük.

Már nem az vagy, akit anno megismertem, én sem az vagyok, akibe régen beleszerettél.  Megváltoztunk, pont úgy, ahogy minden más körülöttünk. Egy viszont nem változott - az, hogy szeretjük egymást. És ameddig így van, addig képesek leszünk felépíteni egy új, szebb és boldogabb jövőt.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?