A nők többsége simán felkínálja magát egy férfinak!

Bizonyos kor felett társat találni kifejezetten extrém kihívás. A huszonévesek sincsenek egyszerű helyzetben, de egy negyvenes nő elég kevés fórumot talál az ismerkedésre. Azok a férfiak, akik potenciális jelöltek lehetnének, már többnyire foglaltak.

Sok önmagára igényes férfi és nő akad, de a társkereső oldalakon mégis az elhanyagolt külsejű, ápolatlan negyvenesekből van több. Általában olyan elvárásokkal, amelyek több okból sem reálisak.

Egyrészt egyáltalán nincsenek tisztában a saját kvalitásukkal, ennek ellenére kb. Cindy Crawfordot keresik, hamvas húszéves korában. Ha meg mégis tudják, hogy mennyit érnek, akkor szinte azzal kezdik, hogy szexeljünk, utána lehet kapcsolat. Korosztálytól függetlenül. Mondanám, hogy az intelligens és iskolázott férfiakkal nem ez a helyzet, de sajnos ez sem állja meg a helyét. A levelezés velük is viszonylag hamar átváltott szexuális ajánlattételbe.

Sokat gondolkodtam, hogy miért kapom ezt, hiszen nem bögyös, hasig kivágott ruhás képeim vannak fent, a kommunikációm sem azt sugallja, hogy csak szexre utazom, mégis ez van. Először dühített, aztán meg már szimplán fárasztott. A szüleim udvariasnak neveltek, így jó kislányként mindenkinek megírtam, mit gondolok. Többnyire azt, hogy nem egymást keressük.

Erre az egy mondatra viszont kaptam hideget-meleget. Honnan tudom én azt ennyiből eldönteni, milyen hülye orrát fennhordó picsa vagyok, és így tovább. Pedig miért ne dönthetném el, hogy a kommunikációja vagy a fotói alapján szimpatikus-e annyira az illető, hogy áldozzak rá az időmből?

Egy idő után annyira fásulttá tett ez a fajta szexuális nyomulás, hogy a delikvenseket indoklás és válasz nélkül tiltottam. Mert amikor hagytam, hogy továbbra is üzengessenek, a legtöbb csak fröcsögött, és mindennek elhordta a női nemet. Nem lehet tudomásul venni, hogy nem egyformán gondolkodunk? A negatív megnyilvánulások túlsúlya arra világított rá, hogy a férfiak leginkább szórakozni akarnak. Az alpári stílussal pedig elérik, hogy már észre sem fogom venni, aki tényleg kedves és kíváncsi rám.

Forrás: Shutterstock

A következő nagy kedvencem a farkáról fotót küldözgető típus. Ezek az emberek mit gondolnak? Ez lesz a választás alapja? Akadt köztük olyan, aki komoly egészségügyi intézmény megbecsült munkatársaként a céges mosdó előterében fotózta az álló szerszámát. Ott azért gondolkodtam rajta, hogy továbbítom a képet a főnökének: tegyék ki a honlapjukon a pasi arcképe mellé...

Itt jön a másik észrevétel: a legtöbbjüket nem érdekeltem. Elmesélték magukról, hogy mennyit keresnek, hova vinnének, vagy mit szeretnének, és a legritkább esetben kaptam kérdést, hogy én mit gondolok.

A leveleik egy része tömény önfényezés volt, a másik meg önsajnálat, hogy miért nem jött nekik össze az élet... Amelyik kilóra szeretett volna megvenni, az nem igazán értette, miért nem esek hasra attól, hogy évente kétszer elvinne Thaiföldre, meg a Seychelle-szigetekre.

Persze, volt, akivel egészen jól eltársalogtunk. Érdekes és szellemes volt, csak a találkozóig nem tudtunk eljutni, azt valamilyen indokkal mindig eltolta. Pedig, ha kíváncsi vagy a másikra, nem hónapokig akarsz levelezni. Szerintem. Azokat sem értem, akik nem valós információkat raknak fel az oldalukra. Azt gondolják, hogy ez majd nem derül ki?

A férfi ismerőseim, akik hasonló cipőben járnak, elmondták, hogy ne csodálkozzak a szexuális ajánlatokon. Nőtársaim jelentős része önként, szinte azonnal felkínálja magát, és könnyen megkapható. Nem értem, hogy mitől csúszott le ennyire az ismerkedés színvonala. Talán annyira szeretetéhesek az emberek, hogy már egy kedves gesztus hatására az esküvői harangot hallják?

Javasolnám mindenkinek: mielőtt odaadja a testét, gondolja végig, tényleg ezt szeretné-e! Így sajnos azt az illúziót kelti a másik nemben, hogy ez a természetes, és ha valaki nem vetkőzik az első szóra, azzal nem kell tervezni. Majd jön a paradoxon: ha mégis megteszi, utána pont ezért nem terveznek vele. Megéri?

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek