A családalapítás első lépése: Fogadj örökbe egy kutyát!

Közel a harminchoz már mi is sokat gondolkodunk a gyermekvállaláson. Beszélgetünk, tervezgetünk, nevetgélünk a párommal - majd halálra rémülünk, aztán ismét nevetünk, végül pedig meredten bámulunk a semmibe.

Ez egy hatalmas dolog. Egy új élet, amelyért csak és kizárólag MI leszünk a felelősek. Beleremeg a kezem, ahogy leírom. Gondolkodtunk, tanakodtunk, miként tudnánk úgymond trenírozni magunkat. Végül megszületett az isteni szikra: örökbe fogadunk egy kis kutyát.

Csak infóként tenném hozzá, hogy a kutyus lassan két éve velünk van, szeretjük, és a legfontosabb: képesek voltunk életben tartani. "Azért ez csak jó jel" - szoktam mondogatni magamnak. Korábban az is nehezemre esett, hogy egy cserepes virágot az élők között tartsak. Úgyhogy be kell, valljam, eleinte féltem. Fogalmam sem volt, mire vállalkozom. De visszagondolva, semmi pénzért nem változtatnék a döntésemen.

Odin egy kétéves, mentett beagle fiúcska, aki négy hónaposan került hozzánk. Előélete nem ismert, az előző gazdái elhanyagolták. Fajtájából adódóan nagyon makacs, öntörvényű. Előszeretettel rombol és rágcsál meg mindent, ha épp unatkozik - vagy csak úgy. Jó néhány bútorgomb, papucs, kabátujj bánta, mire leszokott erről a kifejezetten kellemetlen szokásáról. Rengetegszer előfordult, hogy hajnalban kutyapisit takarítottam a járólapról (ha nem rosszabbat), vagy épp böfit sikáltam ki az ágyából.

Sokszor megtörtént, hogy napokig nem hagyott aludni, sírdogált, vagy épp játszani volt kedve. Sok munkába és kitartó erőfeszítések sorozatába került beállítani egy rendet, amely lehetővé teszi számunkra és számára is a zökkenőmentes együttélést.

Forrás: Shutterstock

 

Rendszert vittünk az ébredésekbe, lefekvésbe, sétákba. Nekünk is meg kellett tanulnunk alkalmazkodni a helyzethez, ahogyan neki is. Emellett meg kellett tanulnunk felelősségteljesen viselkedni, odafigyelni rá. Arra törekedtünk, hogy mindent megadjunk neki észszerű kereteken belül - illetve, hogy megtanítsuk mindenre, ami szükséges és fontos. Szerettük volna, ha boldog velünk.

Szívmelengető volt látni, hogyan válik a kis kajla fiúból egy okos és engedelmes társ. Persze, mindig lesz hova fejlődni. Emlékszem, eleinte remegő kézzel nyúltam a szájába, mikor első alkalommal felszedett valamit a földről séta közben. Mára már rutinosan pöccintem ki a kenyérdarabot a fogai közül, vagy utasítom rendre, ha épp rosszalkodik. Sokkal magabiztosabban sétálok vele, és lassacskán benne is tudatosul, hogy mindenkinek jobb, ha engedelmeskedik. Szépen, fokozatosan csiszolódunk/csiszolódtunk össze.

Korábban csak egy pár voltunk, akik együtt élnek, általa azonban családdá váltunk. Természetesen a baba érkezésekor egy új fázisba lép a történetünk, de addig is, igyekszünk minél többet tanulni, tapasztalatot szerezni. Olyan dolgokat tanítunk meg neki, amely majd segít, ha kisbabánk lesz. Például: tilos felugrálnia, hagyja, hogy a gyerekek a fülét vagy épp a farkát húzgálják, esze ágában sincs ránk morogni evéskor.

Számunkra ő családtag lett, mi pedig az ő falkájává váltunk. A beagle kutyák nagyon családcentrikusak és gyerekszeretők. Ezért nem aggódom, hogy mi lesz később. Biztos vagyok benne, hogy nagy cimborák lesznek. A születendő gyermekünknek már most borítékolva van az első legjobb barátja!

Mindent egybevetve, úgy érzem, sokat tanultam a felelősségről, kompromisszumokról és áldozathozatalról. Természetesen nem lehet összehasonlítani egy gyermeket egy kutyával. De azt biztosan állíthatom, hogy tökéletes előfutára ez a gyermekvállalásnak. Felelős gazdának lenni majdnem olyan nehéz, mint felelős szülővé válni!

Zavada Janka

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?