Szakítás: Ki adja vissza az elvesztegetett éveket?

"12 évet töltöttünk együtt, és nem bírom elviselni, hogy vesztettem!" - fakadt ki
elkeseredetten az egyik férfi ismerősöm. Majd azt kérte, hogy mondjam meg: ki
fogja neki az elvesztegetett időt visszaadni?

Amit boldogságban is eltölthetett volna egy olyan társ mellett, aki nem változik meg, és nem fordít hátat neki. Tekintete ezernyi érzést tükrözött: dühöt, szomorúságot, kilátástalanságot, elkeseredést. Mint aki végleg feladta, és nem hisz már abban, hogy egy rosszul sikerült kapcsolat után egyáltalán lehet tovább élni. Hogy igenis van esélye arra, hogy újra szerelmes lesz, és megtalálja azt a társat, akivel szép élete lehet, és aki mindenért kárpótolja.

Azzal, aki ilyen kétségbeesett, félve őszinte az ember, én mégis ezt láttam a legjobb megoldásnak. Azt válaszoltam tehát: senki sem fogja visszaadni az elvesztegetett éveket.

Annyit tehet csupán, hogy lezárja magában a dolgot - de nemcsak kimondott szavakkal, hanem érzelmileg is -, és új életet kezd. Úgy tűnt, nem ért ezzel egyet, hiszen becsapták, meglopták, drága időtől fosztották meg, olyantól, amit sosem kap már vissza - akkor pedig hogyan folytassa?

- Úgy, hogy nem csak a rosszat látod benne - feleltem.

- Ebben már nincsen más!

- Dehogynem! Megismerted önmagad, azt, hogy mit bírsz el, és mit nem, mi az, ami fontos számodra, meddig tudsz küzdeni, és mikor adod fel. Ezek lényeges dolgok!

Egy pillanatra elhallgatott. Most először láttam a szemében megcsillanni egy apró reménysugarat. Majd megkérdezte:

- Ezeket csak szenvedések árán tapasztalhatja meg az ember?

Itt én is elgondolkodtam egy kicsit, majd végül arra jutottam: igen, meg kell szenvednünk ezért a tudásért. Akkor jön el a változás, és az új alapokra fektetett élet akkor lesz valóban más, ha a múlt és az ott szerzett tanulságok beépülnek a lelkünkbe. Hogy aztán ne essünk vissza a régi rossz szokásokba, és egy gyenge pillanatunkban ne kövessük el ugyanazt a hibát.

Forrás: Shutterstock

Az időt nem kapja vissza senki, viszont a tapasztalatokkal gazdagodva lerövidítheti azt az életszakaszt, amit a Nagy Ő keresésével tölt majd. Már nem alkuszik meg, hanem magabiztosan választ. Megtanult az apró jelekből olvasni, így könnyebben megismeri a másikat, és ki tudja mondani: "Vele nem szeretnék kapcsolatot kezdeni." Már nem vár arra, hogy a másik egy kicsit is változzon, mert tudja: vagy így jó, ahogy van, vagy nem ő az igazi.

Persze nem könnyű, hiszen a sok csalódás őt is átformálta, a lelke távolságtartóbb és megtört lett. Bizalmatlan, kétségbeesett, retteg attól, mi van, ha egyedül marad - ha nemcsak az idő telt el, hanem a szíve is örökre bezárult. Ám a döntéseiért nem hibáztathatja a múltat vagy a volt párját. A saját életéért csakis ő felel, ahogyan azért is, hogy kamatoztatni tudja a tudását vagy elherdálja.

Mindenki szakított már élete során, és senki sem kap garanciát arra, hogy ha megnősül vagy férjhez megy, a házassága örök időkig fog tartani. Az viszont már a mi felelősségünk, hogy felállunk-e, és a bánatot magunk mögött hagyva megmutatjuk, hogy a szakítás nem egyenlő azzal, hogy vesztettünk.

Élünk, próbálkozunk, tapasztalunk, néha nem a megfelelő döntéseket hozzuk, és erre csak később jövünk rá, mert az adott pillanatban helyesnek tűntek. De nem köphetjük szembe magunkat azért, mert szerelmesek voltunk és hittünk.

Azért viszont igenis mérgesek lehetünk magunkra, ha nem adunk a szívünknek még egy esélyt arra, hogy újra megtalálja a boldogságot.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?