Egy ötvenes nő már tudja, mi a jó szex!

Az ötvenen túl még nem vagyok annyira öreg, hogy csupán az emlékeimből éljek - szerencsére a szexualitást illetően sem. Ám van néhány olyan eset, amelyre valószínűleg harminc év múlva is emlékezni fogok.

Sőt, belevaló dédnagyiként megosztom majd a családunk nővé sarjadó utódaival is... Az egyik ilyen sztorim a következő.

Egy szép februári napon elérkezettnek láttam az időt arra, hogy akkori széptevőmmel a hetek óta tartó udvarlás után a tettek mezejére lépjünk. Nem volt ez olyan régen, a harmincas éveim derekán jártam. Ebben az időben robbant be a köztudatba az internet, ezzel együtt pedig a társkeresők tömkelege és az első csevegőprogram.

Először csak finoman ismerkedtünk, aztán idővel a szexre terelődött a szó. A lovagom kiselőadást tartott a tantrikus, transzcendentális és meditatív (vagy "miabánat") szexről és az elhúzott orgazmus előtti pillanatokról. Úgyhogy a bugyim fel-le szánkázott gondolatban a térdem, a bokám és a fenekem között...

Persze, én is ecseteltem neki néhány fogást, amellyel élnék, ha végre a gyakorlatra is sor kerülne köztünk. Szóval, a vágy ott toporgott az ajtóban és páros lábbal rugdosta azt. Mivel azonban még sosem találkoztunk, tele voltam aggodalommal. A szexszel kapcsolatban nem voltak kétségeim, hiszen színéről visszájára megbeszéltük, mit hogyan tennénk, és az elképzelt szituációk garmadája meglehetős elégedettséggel töltött el. Ám azt nem tudhattam, hogy a csók - a szex előszobája - vajon milyen lesz vele...

Mivel nem volt mit halogatni, úgy döntöttünk, a tettek mezejére lépünk. Katonai stratégákat megsemmisítő szervezés és logisztikázás után kitűztük a napot, amikor végre megejtjük az attrakciót. Készültem. Harmincasként már nem voltam hamvas ifjú nő - bár a gumilabda még simán lepattant a hátsómról, de ugye ebben a korban már minden nőnek jól jön egy kis tuning. Vettem 24 órás alapozót, csókálló rúzst és vízálló szempillaspirált, mert mi van, ha a nagy tantrikusság közepette megizzadva elfolyik a sminkem, és horrorisztikusá teszi az ábrázatomat? Azt nem élném túl...

A következő állomás a fodrász volt, akinek képzeletben odatartottam a pisztolyt a fejéhez, majd megmondtam: olyan frizurát kreáljon, ami lágyan omló, mint a tavaszi szellő, bitang módon szexis, és nem ragad úgy a hajlakktól, mintha bukósisak lenne a fejemen. A kreáció igen jó lett: egy személyben voltam a végzet asszonya és szexistennő.

Ezek után - nem törődve a mínuszokkal - felöltöttem a legszebb miniruhámat, térdig érő csizmát húztam, és miközben dideregve ellépkedtem a kocsihoz, arra gondoltam: most aztán a lovak közé csapunk... Hiszen a lovagom olyan kilátásokkal kecsegtetett, hogy az tutira megéri a félnapos befektetést!

Forrás: Shutterstock

 

A találkozás részleteivel nem untatom a nagyérdeműt, a lényeg, hogy hipp-hopp a hotelszobában találtunk magunkat. A vágy már a fülünkön folyt ki, és a csókra sem kellett sokat várni. Megnyugodtam: a lovagom úgy csókolt, mint az álom... Finoman harapdálta az ajkamat, a nyelve nem volt tolakodó, édesen körözött a számban, a manduláimat sem vizitálta le. Tökéletes volt.

Hamarosan repkedtek le rólunk a ruhák, ahogy az a nagykönyvben (és az erotikus filmekben) meg vagyon írva, és igen hamar az ágyon találtam magam. Lelkemet felkészítettem a hosszúnak ígért szexre, hiszen a tantra, a transzcendentális meg a meditatív izé, meg az emelkedettség és egyéb... A csókról nem is beszélve, hiszen azt mondják, aki jól csókol, az bizony jól is szexel! Ilyen reményekkel szabadítottam meg az alsónadrágjától.

Aztán a következő történt: behatolás, majd egy-kettő-három... Három. Mondom, három. Vártam, hogy mozduljon, ám ő csak elégedetten rám borult, és a fülemben szuszogott. Gondoltam, ez is a tantrikus meditáció része, úgyhogy elidőztem egy ideig azzal, hogy a pókhálókat vizslattam a plafonon, és vártam a Nagy Csoda bekövetkeztét. Ehelyett a lovagom pihegve felemelkedett rólam, és megkérdezte: "Neked is jó volt?"

Az agyam egy másodperc alatt újrabootolt. Elszakadtam a pókhálóktól, és gyanútlanul megkérdeztem tőle:

- Mi?

- Hát a szex!

- A mi?!!

Cirka tíz perc múlva kicsekkoltunk a hotelból, a Messengeren küldött üzeneteire pedig azóta sem válaszoltam. Egyszer megtalált egy közösségi oldalon, de gondolom, sejthető, hogy eszemben sem volt visszajelölni. Azóta gyanakodva vizslatom az udvarlóim oldalát, és ha valaki túlságosan emelkedett vagy transzcendentális megközelítésben posztolgat a szexről, ott már gyanút fogok...

Konklúzió: Ne ítélj az első csókból, mert ami a kirakatban szép és kívánatos, nem biztos, hogy a pult alatt is a megfelelő minőséget takarja! Persze, mindenkinek más a megfelelő - az ismerkedésben pedig épp ez az izgalmas: hogy sosem tudhatjuk, mit kapunk...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?