Hűséges maradok, mert így döntöttem!?

Soha nem csaltam meg senkit, és ehhez tartani is szeretném magam. De azért nehéz ellenállni, ha egy Leonardo DiCaprio kopogtat az ajtódon.

És könnyen lehet, hogy őt aztán követni fogja Brad Pitt, Johnny Depp és a többi földre pottyant félisten. Én meg csak feszengve mosolygok és bólogatok, hogy tovább, tovább, itt sajnos nem lehet leparkolni. Belül pedig könyörgök, hogy húzza be a kéziféket, és ne hajtson el. Pedig harmonikus párkapcsolatban élek egy jóképű és még annál is jószívűbb férfival.

Néhány hónapja új munkahelyen kezdtem Németországban. A cégem eléggé nemzetközi - gyakorlatilag csak a Húsvét-szigetekről nincs még kollégám. Amikor a betanulás időszakában megláttam a főnökömet, leesett az állam. Talán ismered azt az érzést, mikor valaki annyira jóképű, hogy ha órákig nézegethetnéd, akkor sem telnél be a látványával. Csorgó nyállal és némi pironkodással lestem minden rezzenését.

Az oktatás közti szünetekben egyből felém vette az irányt, azzal az átlátszó szöveggel, hogy több magyar barátja is van az egyetemről. Aztán elkezdte sorolni a szokásos, külföldiek által bemagolt magyar kifejezéseket: "egészségedre"," köszönöm", majd jött a "puszi". Teli vigyort ült ki az arcára - én meg csak zavartan heherésztem, mint egy tinilány, akinek épp most tették fel a fogszabályzóját.

Az oktatás végén meghívást kaptunk egy kisebb túrára, amire vihettünk egy-egy hozzátartozót is. Mikor kiejtettem a számon a boyfriend szót, arcára fagyott a mosoly. De valahogy az enyémre is. Pedig szeretem a párom.

Forrás: Shutterstock

Teltek-múltak a hetek, a kezdeti érdeklődésem pedig nemhogy lankadt volna, de egyenesen lángba borult. Ötpercenként rá gondolok, nemegyszer vele álmodok, és ha meglátom, igyekszem kerülni a tekintetét. Legszívesebben csak leültetném magam elé szótlanul, és órákig elnézegetném, annyira tökéletesek a vonásai.

Az egyik előadás alkalmával hátrapillantottam, és észrevettem, hogy engem bámult. Amennyire kínosan éreztem magam, annyira örültem is. És főhősünk persze nem hülye, a vörösben pompázó arcomból és a lesütött tekintetemből valószínűleg tudja, hogyan érzek. Merthogy érzek valamit, és ezt gyűlölöm - sőt, ha tehetném, az érzelmeimet beraknám a fagyasztóba.

Fogalmam sincs, ő hányadán áll velem, de úgy sejtem, egyáltalán nem érdeklem már, legfeljebb az első pár napban tetszettem neki, amikor még újnak számítottam. Számomra a boldogító nemhez bőven elegendő a tény, hogy van barátom, ráadásul ő pedig a főnököm. Kicsit olyan ez, mintha a szívem kettészakadna.

Emlékszem, kamaszként mennyire megbotránkoztam a Piramis "Ha volna két életem" című számán, ma viszont azt érzem, hogy ezt a dalt a bőrömbe vésték. Tudom, hogy nem fogom megcsalni a páromat, viszont így marad bennem egy szürke, undok, fájó hiányérzet. És ki tudja, hány ilyen jön még?

Sokszor elképzeltem már, hogy szakítunk, és ő elhív egy kávéra. Kellőképp szégyellem is magam miatta - bár azt hiszem, az érzés fele már csak fantázia, annyira hiányzik a régi, friss romantika. Addig meg marad a találgatás, hogy ő vajon hogy érez.

Szabó Borbála

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?