"Mama! Otthonba kell mennie, mert elköltözünk!"

Régen saját konyhája volt. Most a közös ebédlő konyhájában mosogat, hogy egy kis plusz jövedelemhez jusson az idősek otthonában. Hogy hiányzik a megszokott, virágmintás étkészlete!

Pedig nem volt benne semmi különleges. Sőt, egyes darabjai már csorbák és kopottak voltak, ráadásul néhol már a mintázata sem volt kivehető. Mégis az övé volt. Azokból a csészékből itták a férjével a reggeli kávét. A gyerekek azokból a tányérokból kanalazták a tejberizst. Lajos pedig imádta a mély leveses tányért, amit olyan jól tele lehetett merni a forró, gőzölgő húslevessel. Természetesen csigatésztával, mert a férjének az volt a kedvence.

A kávéfoltos tapéta sem zavarta volna már, pedig annak idején mennyire haragudott az urára, amikor az munkába igyekezvén, a nagy sietségben kilöttyintette a frissen tapétázott falra a csersavas nedűt...

Aztán Lajos elköltözött egy távoli helyre, ahová egyik szolgáltató sem biztosít térerőt. Így aztán esténként felnéz az égre, és úgy beszélget vele. Olyankor elgondolkodik: vajon látja-e őket a gyermekei apja? Végül mindig arra jut, hogy igen. Aznap ugyanis, amikor az a sorsdöntő beszélgetés lezajlott a lányával, saras, barna eső hullott. "Nem is csoda, hogy Lajosnak megremegett a keze, és szokásához híven kilöttyintette a feketét" - gondolta.

Most is élesen emlékszik arra a napra. Még a fülében visszhangoznak a lánya szavai. "Mama, mi most elutazunk. Jó ideig nem tudunk találkozni majd, de ne tessék félni, gondoltunk magára. Egy idősek otthonában nem tetszik majd egyedül lenni."

Nem, ő soha nem állt volna a gyermeke útjába, most mégis könnyek szöktek a szemébe. Megrohanták az emlékek. Melegség járta át a szívét, mert eszébe jutott a pillanat, amikor először meglátta azt a kis bömbölő csodát. A piciny teremtményt, akinek ő, Virág Mária adhatott életet.

Forrás: Shutterstock

Tudta, hogy nincsenek véletlenek. Valahol fent úgy intézték, hogy Terike hozzá kerüljön. Innentől kezdve ő tartozott érte felelősséggel. Óvta, védte, dédelgette, a betegágyánál virrasztott, ha kellett, és együtt örült vagy sírt vele. Mindig Terike érdekeit nézte. Most is így cselekedett: engedte, hadd menjen. Megtette azt is, amit egykori magzata kért, beköltözött az otthonba.

Mert tudta, a lányának sem könnyű. Majd megszakadt a szíve, amikor korábban nap mint nap azt hallotta tőle: "Anyuka! Nem bírom tovább! Felzabálnak bennünket a hitelek! Soha nem jutunk egyről a kettőre!"

Hogy megörült, amikor egy nap végre csillogó szemmel jött haza, és úgy tűnt, megoldódnak a bajok! "Meghallgatták a könyörgésünket" - újságolta lelkendezve. - Józsinak lesz állása, és nem is akármilyen. Csak egy a baj. A jól fizető álommunka 1200 km-re van."

A hír hallatán nagyon erősen kellett kapaszkodnia a konyhai székbe, hogy össze ne rogyjon. Ránézett a kávéfoltos falra, és a férjére gondolt: "Látod, Lajos,én csak értetek éltem, és ti mégis mind itt hagytok engem." Tudta, ezentúl nem lesz mindennapos, hogy a gurgulázva nevető Danika és a mindig éhes Sári ott lebzseljenek majd a szoknyája körül - és nem lesz kinek megsütni a kedvenc süteményét sem. Pedig soha nem fáradt bele a sütögetésbe, hiszen az éltette, hogy szükség volt rá.

Most is tevékenykedett: a koszos edényeket sikálta. Mégsem így képzelte el a nyugdíjas éveket. Sokan voltak itt, de egyedül érezte magát. Hogyan tud majd részese lenni az unokái életének? Hogy lesz ott az első iskolai szereplésükön? Mindez már csak álom marad. Tudta, a lányának sem könnyű, hiszen szereti őt, de nem teheti meg, hogy magával vigye az ismeretlenbe. Talán később, talán majd valamikor. Talán egyszer majd újra együtt lehetnek...

Kitekintett az ebédlőbe, és pont a vacsorához készülődő asztaltársa - a kerekesszékes Borika - szemébe nézett. A magáéhoz hasonló fájdalmat olvasott ki a tekintetéből, így inkább lehajtotta a fejét, és nekilátott egy újabb maszatos villa megtisztításának.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?