A testem megőrjít, a lelkem hidegen hagy?!

Nem az a férfi vagy, akiről romantikus kamaszlányként álmodoztam. Nekem világéletemben a magas, szőke, kisportolt testű Adoniszok tetszettek, te pedig mindenben az ellentéte voltál ennek.

Szeplős, vékony, szemüveges, alig pár centivel magasabb nálam. Esküszöm, nem akartam beléd szeretni, mégis megtörtént, és fenekestül felforgattad az életemet. Pedig eleinte minden erőmmel harcoltam az érzéseim ellen, mert rettegtem. Rettegtem a csalódástól, rettegtem attól, hogy megint átvernek, megbántanak, elárulnak.

Ezért is ment pokoli nehezen az ismerkedés. Ha megtetszett valaki, a legcsekélyebb jelét sem adtam ennek, nehogy észrevegye rajtam. Nem volt jó ez az állapot, de legalább megóvott a csalódás okozta fájdalmaktól.

Aztán jöttél te, az idétlen pólóiddal, a hamburger mániáddal és azzal a csibészes mosolyoddal, aminek képtelenség ellenállni. Sokáig nem voltam biztos benne: vajon csak a besavanyodott szingliségem ébresztett bennem ilyen szenvedélyt irántad, vagy amúgy is beléd szerettem volna?

Ma már tudom, hogy te vagy az igazi, mert csak akkor érzem magam teljesnek, ha melletted lehetek. Biztos vagyok benne, hogy tőled akarok gyereket - olyan édes kis vörös fürtöset, mint amilyen te voltál azon a régi fotón, ahol pucéran pancsolsz a Balatonban. Napközben számolom a perceket, az órákat, hogy mikor láthatlak újra, nehezen bírom nélküled. Megihletsz, inspirálsz, és olyan energiákat szabadítasz fel bennem, amiktől szárnyalni kezdek, szinte lebegek a térben. Fogalmad sincs, milyen sokáig vártam erre a különös, mámorító repülésre.

Forrás: Shutterstock

Most a teraszon ülök, bolondul süt a nap, az asztalon egy üveg rozé - egy órát kell várnom rád. Gondolkodom. Rólad. Rólam. Kettőnkről. Olyan jó lenne, ha ugyanúgy akarnál engem, mint én téged. Nemcsak a testemet, hanem a lelkemet, az értelmemet, az egész bensőmet.

Mert úgy érzem, a figyelmed, a bókjaid a külsőmnek szólnak, nem pedig nekem. Az ágyban mindig közel érezlek magamhoz, de utána eltávolodsz. Mintha a szeretkezéssel akarnád pótolni a szeretetet, mintha nem mernéd szabadjára engedni az érzelmeidet a kapcsolatunkban. Legszívesebben elmondtam volna, hogy mennyire bánt ez a furcsa kettősség, néha fulladoztam a visszafojtott szavaktól, aztán mégsem szóltam. Féltem hangot adni a félelmeimnek, mert nem akartam, hogy úgy érezd, rád telepszem.

Nem könnyű szerelmesnek lenni ennyi év után, még szoknom kell a gondolatot. Ám hidd el, soha nem kérném tőled, hogy olyasmit tegyél, amire nem vagy képes, vagy nem jön belülről. Ez nem az én műfajom. Bármennyire is nehéz, elfogadom, hogy neked még időre van szükséged. Addig pedig marad a remény, hogy egyszer majd tiszta szívből fogod szeretni a lelkemet is. Talán ugyanúgy, ahogy én a tiédet.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?