Megadom magam, mától a szerelem irányít!

Az idő vajon tényleg mindenen segít? Ha rábízom magam, valóban lesz változás?
A válasz: nagyjából igen. Nagyjából. Mert bár másfél éve halt meg a mamám, akit nagyon szerettem, már nem sírok utána.

Fáj, de minden nappal könnyebb egy kicsit. Könnyebb annyival, hogy nem sírom el magam annyiszor, mint az elején. Ha eszembe jut, nem magamat sajnálom, mert már nem része az életemnek, hanem szeretettel gondolok rá, és remélem, tényleg jobb neki valahol a "nagy kapun" túl.

Ám mi van az élőkkel, akik itt járnak körülöttem? Mi van azzal a szerelemmel, amely egyik zsebemben sem fér el igazán? Nem tudom hova rakni, mégis folyton magammal cipelem, pedig az évek során többször fohászkodtam, hogy letehessem végre a terhemet... Ebben is segít majd az idő?

Persze, vannak olyan emberek, akik imádnak a szerelem miatt tipródni - én megoldásközpontúvá váltam, így nálam ez kizárva. Viszont nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miért ugyanaz az ember iránt kell még mindig így éreznem. Hiszen sokszor borultam térdre, és kértem, hogy ne így legyen - nekem már nincs erre szükségem....

Ezerszer engedtem el az érzést, és döntöttem úgy, hogy már nincs értelme. Mégis újra felszakadt a seb, és vérzett a lelkem. Ezerszer zártam be a szívem, és hittem abban: lassan elmúlik ez a szerelem és már nem lesz vele dolgom. Helyette átalakult egy mélyebb kötelékké és lassan belém ivódott, egészen a sejtjeimbe.

Forrás: Shutterstock

Reggel van, és nincs más gondolatom, csak a lágy beismerés: még mindig szeretlek. Talán ha most nem kényszerítem magam arra, hogy elutasítsam, amit érzek, akkor hamarabb elmúlik. Ha most nem kapkodok, és megrágom rendesen ezt a falatot, lehet, hogy megjön a válasz a kérdéseimre.

Talán a múltban túl hevesen reagáltam a félelemre, hogy sosem látom többet az én szőke hercegemet. Ha képes vagyok beismerni a gyengeségem magam előtt, végre megnyugvásra lelek.

Ha végre végleg eltűnik ez a szerelem, ugye, jó lesz az életem? Ugye, akkor már nem fogok sírni azért, mert nem gondolsz rám? Remélem. Ha pedig sosem szabadulok az érzéstől, akkor elfogadom, és ezzel élek tovább. Fejet hajtok a tehetetlenségem előtt, és átadom az irányítást a szerelemnek...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek