Poliamoria? Én örülök, hogy monogám vagyok.

- Belezúgtam egy új pasiba is - folytatta. - Találkoztam valakivel, akivel csodásan éreztem magam, és rájöttem, hogy több férfit is tudok egy időben szeretni.

- Megcsalod a szerelmed, akiért még nem is olyan régen annyira odavoltál? - suttogtam.

- Nem, nem csalom meg. Mindent tud, megbeszéltük, hogy nem korlátozzuk egymás életét. Tiszteletben tartjuk a másik vágyait, és azt, hogy számunkra nem út a monogámia. Kiderült, hogy hozzá is nagyon közel áll ez az életfelfogás. Még neve is van. Poliamoria. Ez az új életformám.

Mivel nem álltam fel és szaladtam ki megbotránkozva a kávézóból, Szilvi úgy érezte, beavathat a részletekbe: hogy mit is gondolnak a poliamoria követői az életről. Illetve abba, hogy az új szerelmének is van barátnője, és nemrég lépett ki a kapcsolatukból egy lány, akivel több éven keresztül voltak szoros összefonódásban. Ezért így most négyen vannak.

Néztem ezt a fiatal nőt, aki olyan hévvel mesélt, mint amikor arról beszélünk, hogy megtaláltuk életünk értelmét - vagy amikor az esküvőnkre készülünk, és örökre boldognak gondoljuk az életünket. Figyeltem a lelkesedését: azt, ahogyan láthatóan úgy érzi, ők most felülírnak mindent, amit az emberek csak a szokások és elvárások miatt tartanak követendőnek.

Azt gondolja, ez az őszinte élet: a szeretet igenis megosztható, nem lesz attól kevesebb, hogy egyszerre több embernek adunk belőle. Azt mondja, ez az egész nem a szexről szól, hanem valami olyan érzelmi támogatásról, ami túlmutat egy monogám kapcsolat korlátain és elvárásain. Mert ha egy monogám kapcsolatban élsz, ugyan honnan tudod, hogy a másik hozzád vagy csak a kapcsolati forma biztonságához ragaszkodik-e inkább? - tette fel a kérdést, amire láthatóan nem várt választ.

Miközben figyeltem rá, befelé is hallgatóztam. Feléledt bennem a kíváncsiság: a párok jelentős része arra panaszkodik, hogy perceik sincsenek egymásra, szenvednek a figyelem hiányától, fáradtak, nem kapják meg azt az elfogadást, amire szükségük lenne. Vajon tényleg felszabadultabbak, őszintébbek, valódibbak lennének, ha úgy élnének, ahogyan azt Szilvi gondolja, mondja?

Körbenéztem a kávézóban, ahol láthatóan sok igent és sok nemet is kaptunk volna ezekre a kérdésekre. Megszólalt bennem a kisördög is: vajon hány olyan többszerelmű kapcsolódás lehet, ahol csak hiszik a benne résztvevők, hogy mindannyian szabad akaratukból vállalták ezt az életformát? Mi van, ha valaki nagyon is monogámiára vágyna, de annyira fél a másik elvesztésétől, hogy igent mond egy ilyen kapcsolatra?

Szilvi csak beszélt, beszélt... Mesélt a szabályokról is, amiben megállapodtak, az idő felosztásáról, amiben egyezségre jutottak. Arról, hogy ők nem állítottak fel hierarchiát - mint ahogyan sokan teszik -, hogy melyik a fő kapcsolat.

Na és hogy milyen sokat jelent, hogy megbeszélheti az egyik szerelmével, ha valami gondja van a másikkal. Higgyem el, teljes szívével örül és elfogadja majd, ha a "régebbi" kedvese is találkozik valakivel, akit szeretni fog, és akit bemutat, mert ez mindannyiuk életét gazdagítani fogja majd.

Amikor elköszöntünk, megöleltem, és valóban őszintén kívántam neki a boldogságot. Aztán azt vettem észre: bár mindig is nagyon igyekszem haza, hogy minél hamarabb lássam a férjem, most talán még inkább sietek. Megnyomtam a telefonom névjegyzékében az "Egyetlenem" néven elmentett telefonszámot, és valahogy végtelen felszabadultságot éreztem...

Nyitókép: Shutterstock