A könnyen kapható nőket nem becsülik sokra!

Meghatározza egy nő értékét, hogy hány férfival feküdt le életében, vagy hogy milyen hamar adja oda magát? A közvélekedés szerint a férfiakra általánosságban jellemző, hogy szeretik a szexet, és szívesen belemennek az alkalmi kapcsolatokba, vagy éppen szeretőt tartanak.

Igaz, kivételek mindig vannak. Ám mi a helyzet a nőkkel? Most, amikor egyre több lehetőségeket harcolnak ki maguknak minden téren, a nők (bevallott) szexualitása is kezd megváltozni. Persze nem mondhatjuk, hogy pont olyanok lennének, mint a pasik, elvégre más a biológiai beállítottságuk. Az viszont tagadhatatlan, hogy egyre inkább fel merik vállalni, és élvezik a szexualitásukat. Nem párkeresési céllal, hanem csak úgy, merő szórakozásból, mert jólesik.

Nemrég fültanúja voltam egy beszélgetésnek, miszerint egy ismerősöm (legyen a neve Péter) fogadásból hét nap alatt hét különböző nőt akar lefektetni. Akkor még az ötödik napnál tartott, de mint utólag megtudtam, végül megnyerte a fogadást. "Azért nem árt tudni, hogy ezek a nők olyanok is..." - mondta.

Itt álljunk meg, és gondolkozzunk egy picit. Ő, mint férfi, megteheti, sőt, dicsekszik a vadászképességeivel. És a lányok, akik partnerek ebben? Ők csak "olyanok". Hogy van ez? Hogy állunk hozzá ehhez mi, férfiak? A kérdés nagy merítést igényel, elvégre a saját gondolataim nem jellemzik az egész férfiúi nemet - ezért több ismerősömet is megkérdeztem.

Így gondolják a független férfiak

"Én imádom az ilyen lányokat. Főleg, ha csak egyéjszakás kalandot keresek - meséli Péter, aki egyébként a húszas éveit tapossa. - Az a férfi, aki azt mondja, hogy nem örül, ha egy nőt erőfeszítés nélkül megkaphat, hazudik. Van, volt és lesz is olyan nő, aki könnyen kapható. Még ha az első mondatából az is sugárzik, hogy ő nem ilyen, egy átbulizott éjszaka után minden megváltozik."

Azért nem árt kontextusba helyezni Péter szavait. Fiatal, jó megjelenésű férfi, aki még közel sincs abban az életszakaszban, amikor az ember tartós kapcsolatra, családalapításra vágyik.

Gábor (negyvenes, párkereső) osztja a véleményét: "Sokan azért fekszenek le egy pasival, mert élvezik. Jól néznek ki, és egyszerűen csak jól akarják érezni magukat. Fiatalok, függetlenek, és nem tulajdonítanak nagy jelentőséget egy szexuális együttlétnek. Számomra azonban illúzióromboló, ha egy nőről kiderül, hogy már számtalan pasija volt előttem. Jobb, ha az ilyet a nő inkább elhallgatja...

Ezek a csajok vagy régen voltak már pasival, és tényleg a szex motiválja őket, vagy ettől remélik, hogy a pasi többször találkozik velük. Nyilván kevés önbizalommal rendelkeznek, vagy nem annyira válogathatnak."

Forrás: Shutterstock

Na, és a családosak?

"Ribancok" - ez egy lényegre törő, konzervatív válasz, amit számtalan, családos férfi ismerősömtől idézek egyszerre...

"Izgalmasabb a szex egy olyan nővel, aki már tapasztalt ilyen téren, de sajnos ez az egyetlen pozitív oldala a dolognak" - mondja Gyuri. Ő már túl van egy váláson, alkalmi partnereken, és most ismét tartós kapcsolatban él.

"Kell az izgalom, kell a jó nő. Különben életem végéig hiányérzet gyötörne, hogy miért nem próbáltam ki a jó szexet" - meséli másvalaki. - De a szép és könnyűvérű nők nem tudnak varázsütésre megváltozni, örökké azok maradnak, amik. Hosszútávra senki nem tervez velük."

Hogy mi az általános vélemény, amiben szinte minden férfi megegyezik? Az, hogy nyilván azt a nőt becsüljük meg leginkább, aki nem adja magát könnyen és küzdeni kell érte. Mert a könnyűvérű partner pont azt a varázst lopja el a dologból, ami annyira vonzóvá tud tenni egy kezdődő kapcsolatot. A "tánctól", a pezsgéstől, a lehetőségek ígéretétől foszt meg. Mindattól, amitől olyan izgalmas tud lenni az egész.

A számtalan férfivélemény mind egy irányba mutat, miszerint mindennek megvan a maga helye és ideje. Előbb-utóbb elérkezünk arra a pontra, ahol a kalandokat megcélzó életmód már inkább kockázat, és nem folytatható.

Előbb-utóbb a család lesz a fontos - márpedig az a tudat, alapjaiban ítéli halálra a hosszútávú terveket, hogy ha a nő nekem elsőre hanyatt dőlt, akkor holnap bizonyára mással is ugyanilyen könnyedén megteszi...

Ez tehát az általam kifaggatott férfiak véleménye. Hamarosan a nőket is megkérdezem, mit gondolnak erről...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek