Ember embernek farkasa: Ha túlérzékeny vagy, eltaposnak!
Elfogyasztasz egy százas zsepit a legbénább Zs-kategóriás romkom nézése közben? Esetleg a kolléganőd gúnyos megjegyzése még két év után is a füledben cseng? Üdv a túlérzékenyek világában!
Igen, elismerem, van a dolognak pozitív oldala is. Képes vagy hosszú percekre elveszni a felhők mögött megbúvó naplementében, miközben átadod magad a kedvenc akusztikus zeneszámodnak. Eggyé válsz a pillangó röptével, a madarak csicsergésével, a fák leveleinek susogásával. Belépsz egy ódon templomba, és képtelen vagy levenni a szemed a rózsaablakokról, melyeken átsüt a fény. A barátaid pedig nem értik, mi bajod van.
Nem lenne ezzel gond - csakhogy ember embernek farkasa, a világ szíves örömest eltapossa azokat, akik egy pillanatra is elgyengülnek. Pedig senki nem tehet róla, ha ilyen: ez egy veleszületett jellemvonás, megint csak a fránya gének a hunyók
. Annyi a lényeg, hogy az agy sokkal érzékenyebben reagál a bejövő ingerekre, és ez nem csak az érzelmekre vonatkozik: egy hiperszenzitív ember például sok esetben előbb és intenzívebben érzi a szagokat a többieknél, egy hirtelen jövő, túl erős inger pedig bántóan hathat rá.
Bizonyára azt is észrevetted már, hogy akár a fél karodat is odaadnád, csak hogy segíteni tudj másoknak. Ez azért van, mert a túlérzékenységért felelős részek és az empátiáért felelős agyi területek lefedik egymást. Így tehát az empátia is túlpörög benned - ezért nem tudsz nevetgélve elmenni egy hajléktalan mellett.
Meglepő tény (ja, nem): a hiperérzékenyek 70%-a introvertált, szereti távolabbról szemlélni az eseményeket. A művészek körében pedig még gyakoribb ez a jellemvonás, ami egyébként sokszor vitathatatlan előnyökkel is jár. Rettentően sajnálom azokat a lányokat, akik a pláza-szoli-körmös szentháromságban élnek, és az a legfőbb gondjuk, hogy mit szól majd a szomszéd a legújabb ruhájukhoz... A példa sarkított, de szerintem tudod, melyik típusról beszélek. Borzasztó lehet csupán ennyit látni a világból.
Másik oldalról nézve viszont az evolúció nem kedvez nekünk, túlérzékenyeknek. A nagyokos internet szerencsére ebben is segít, és némi keresés után találtam is pár használható tippet. A "használjuk ki a kreativitásunkat" szerintem elég alap - viszont az, hogy egyszerre csak egy feladatra próbálj meg koncentrálni, nos, nem hülyeség.
A túlérzékeny ugyanis folyamatosan pörög, agyal, akár az egészségét sem kímélve - lássuk be, legtöbbször feleslegesen. Ne hagyd, hogy az álmok vagy a téged ért sértések eltereljék a gondolataidat! Bőven elég egyszerre egy feladatra koncentrálnod.
Szerencsésebb esetben felismerted, hogy nincs veled az égvilágon semmi probléma, és képes vagy elfogadni magadat. Bármennyire is szívás túlérzékenynek lenni ebben a sokszor rideg világban, én valahogy mégis így szeretem magam - és a világért sem cserélnék egy keményebb kötésű emberrel.
Egyébként, ha már sikerült megbékélned magaddal, a környezetedet is könnyebben alakítod úgy, hogy az valamelyest neked kedvezzen. Nyilván az anyóspajtást nem tudod leváltani, de a barátaidat, a munkahelyedet te választod meg. Gondolom, arra már magadtól is rájöttél, hogy a stresszes munkakörnyezet nem neked való, és a harsány, "menő csajok" sem a te társaságod...
Ha már barátok: nem állítom, hogy csak poéta lelkületű emberek közelségét keresd, de azért legfőképp velük fogod igazán jól érezni magad. Ha olyan társaságba csöppensz, ahol a tagok minden hétvégén buliznak, esetleg hegyet másznak biztosító kötél nélkül, egy könyvmoly lúzernek fogod érezni magad. Pedig ez nem egy "ki a f@szább gyerek" vetélkedő. Miért kéne egyáltalán versenyezned?
Úgyhogy fel a fejjel, nincs nagy tragédia! Ahogy a mondás is tartja: Isten egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Lehet, hogy sosem jutsz fel a Mount Everest csúcsára, de cserébe olyan pozitív mélységeket élhetsz meg, amikről sok embernek fogalma sincs.
Nyitókép: Shutterstock