Egyedülálló apuka ismerkedik...

Írtam egy cikket az egyedülálló anyukák ismerkedési "szokásairól". Többen is szóvá tettétek: de mi van az egyedülálló apukákkal? Így gondoltam egyet, és megcsíptem Áront egy beszélgetésre.

"A válásom után sokáig egyedül neveltem a fiamat. Az anyukája több 100 kilométerre ment az új pasijával. Ismeretlen pálya volt ez az új élethelyzet mindannyiunk számára, de meg kellett oldanom a fiam miatt.

Vannak olyan nők, akiknél kizárt, hogy más gyerekét neveljék, és vannak azok, akik túlpörgik az egészet. Volt egy csaj, aki konkrétan már pár hónap után arról ábrándozott, hogy közös családunk lesz, még több gyerekkel. Igazság szerint így visszagondolva, annyira normálisan bánt a fiammal... Lehet, őt kellett volna választanom.

Sokat fórumoztam abban az időben. Olyan platformokon voltam jelen, ahol hasonló helyzetű emberek gyűltek össze. Olvastam történeteket, véleményeket, és egyértelmű lett, hogy kevesebben vannak azok, akik elfogadják a hozott gyereket. Elkezdtem aggódni, mert azt szerettem volna, ha a fiam családban nő fel. Annyira sajnáltam őt a kialakult helyzet miatt. Annál is inkább, mert bár biztos én is hibáztam, de a házasságomnak azért lett vége, mert megcsalt a feleségem. Ennek ellenére meg tudtam volna bocsájtani, különösen szem előtt tartva a gyerek érdekeit.

Végül megismerkedtem a mostani feleségemmel. Ő nem rajongott azonnal a gyerekért, de nem is zárkózott el, mondhatni "normálisan" állt hozzá. Teljesen belezúgtam, és ezzel elindult egy másfajta élet - bennem is. Örök társam lett például a lelkifurdalás, amit csak és kizárólag azt érthet meg, aki járt már hasonló cipőben. Az "újjal" tudniillik először meg kell ismerkedni, mielőtt egyáltalán eljuttok addig, hogy a gyereknek bemutatod. De vele mégis mit csinálj, amíg te randizni vagy?

A húgomnak sokat köszönhetek, mert gyakran vigyázott rá akkoriban. Nagyon szeretik egymást, jó helyen is volt, én ezt tudtam. Mégis, ha "lepasszoltam" a gyereket azért, hogy csajozzak, majd' belepusztultam a gondolatba. Ha a párommal nem találkoztam, mert a fiammal voltam, akkor meg azért mardosott a lelkifurdalás. Lavíroztam gyerek, munka, párkapcsolat között, a saját lelki vívódásaimmal karöltve. Igazság szerint nagyon nehéz időszak volt ez, nem is tudom, hogy éltem túl.

Forrás: Shutterstock

Elkezdtem görcsösen ragaszkodni ehhez a kapcsolathoz, mert a feleségem mellett megkedveltem a cuki rokonait is, akik szeretettel fogadtak nemcsak engem, de a gyereket is. Végre lett családunk, amire vágytam, amit a fiamnak akartam!

Aztán egy idő után elkezdett zavarni, hogy úgy éreztem, a fiam nem kap elég szeretetet a páromtól. Rideg volt vele és zárkózott, hiába kértem többször, hogy viselkedjen vele kedvesebben. Talán akkor, az elején kellett volna másképp döntenem, de nem tudtam, mi a jó lépés, és igazság szerint reménykedtem, hogy ez még változhat. Ám ez akkor sem változott, amikor összeházasodtunk, és lett közös gyerekünk. Ez nekem a mai napig nagyon rosszul esik, sok a vitánk is van emiatt, amit egyre kevésbé tudunk megbeszélni.

Egyik haverom összejött egy csajjal - neki van egy nagyon aranyos kislánya. A haverom próbálta elfogadni, de egyszerűen nem ment neki. Amikor esténként összebújhattak volna tévézni, szexelni, bármilyen programot csinálni, a gyerek mindig ott volt, és ezzel nem tudott mit kezdeni - bármennyire is szerette volna. Tudom, hogy van egy csomó nehezítő tényező, és így persze felvetődik a kérdés: jogosan várom el, hogy a párom anyja helyett anyja legyen a kölyöknek?

Egyrészt tudom, hogy kell lennie egy köteléknek, ami egy anya és a gyereke között önmagától alakul ki - nekik pedig dolgozniuk kell ezért. Viszont az elején nem tudta, hogy velem együtt ezt is vállalta? Vagy annyira szeretett, hogy nem tudott nemet mondani ránk, még akkor sem, ha tudta: nem tudja úgy szeretni a fiam, ahogy "kellene"?

A közös gyerek miatt nem tudom azt mondani, hogy megbántam ezt a kapcsolatot, hiszen a srácok az életem legfontosabb pontjai. Ám, ha újrakezdhetném, tuti másképp csinálnám. Élnék egy kis vityillóban, nevelném a fiam, dolgoznék, biztosan lenne is valakim nekem... De a "mi" életünkbe nem engednék be másik nőt..."

Áron történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?