Sok idős ember a magányba hal bele

Többször találkoztam olyan idősekkel, akik az öregek otthonában, a falnak fordulva várták az elmúlást - és nem azért, mert fizikailag képtelenek voltak felkelni, hanem mert a lelkük fáradt el

Ha ez történik valakivel, sajnos nem sok idő kell ahhoz, hogy valóban bekopogjon hozzá a halál. Ő pedig készségesen nyit neki ajtót, mert úgy érzi, annak legalább szüksége van rá...

Terike is egy volt az ilyen idősek közül. Már nem érdekelte, milyen ragyogó sugarakat vet a nap, amikor felkel, és a madarak önfeledt csiripelése is hidegen hagyta. Nem tudott már örülni semminek. A szobatársához jöttek a gyerekek szorgalmasan, sőt, az unokák is gyakran megfordultak nála, így mindig kapott finomságokat és jó szót is bőven. Nem, nem az édességet irigyelte - bár régen mennyire odáig volt a finom dianás cukorkáért meg a krémesért!

A szomszédasszony és a rokonai nem voltak irigyek. Minden látogatásuk során megkínálták. A napjait azonban ezek a nyalánkságok nem édesítették meg. Végtelennek tűntek azok az órák, amikor ébren volt, mert ilyenkor mindig szembesülnie kellett a szomorú valósággal: őt ma sem látogatta meg senki.

Tudta, hogy a családja távol van, mégis abban reménykedett, hogy egyszer csak betoppannak majd hozzá és mindenki egyszerre beszél majd. A hatalmas zsivajban a kis Gyurika a szoknyáját húzgálva, mulatságos selypítéssel meséli, mi történt vele az óvodában - mint amikor még itthon laktak... Most is hallja a lánya szavait, melyek megváltoztatták az életét:

JancsiÍrországban kapott munkát. Nem utasíthatta vissza, és mi is vele megyünk. Gyurika már odakint kezdi az iskolát. Tudja, anyuka, mit küszködünk itthon, hogy megéljünk. Most olyan lehetőség kínálkozott, amit meg kell ragadnunk, különben sosem jutunk egyről a kettőre. Anyuka azonban nem maradhat egyedül, hiszen egyre több dologban segítségre szorul. Így jobb lesz magának egy öregek otthonában. Már ki is néztünk egyet, mert nem szeretnénk, ha szükséget szenvedne. Fizetjük a plusz költségeket is, a kinti fizetésből telik arra is.

Forrás: Shutterstock

Terike mindig a javát akarta a gyermekének, így csak bólogatott: "Ha így tartjátok jónak, én nem akarok az utatokba állni." Ezt valóban így is gondolta. Azt kívánta, hogy a családja minél boldogabb legyen. A világ minden kincséért sem akadályozta volna meg őket a boldogulásukban. Arra gondolt, hogy néha-néha, ha nem is gyakran, azért majd meglátogatják őt, és az otthonban majd elfoglalja magát, mindebből pedig erőt tud majd meríteni. Aztán teltek az évek, és valami meghalt benne.

Az otthonban voltak ugyan istentiszteletek és néhány rendezvény, de a napjuk jelentős részét akkor is csupán semmittevéssel töltötték. Pedig milyen szívesen részt vett volna olyan foglalkozásokon, amelyek rendszeresen lekötik! Mert - mint hozzá hasonlóan sokan az intézetben - még nem volt olyan beteg és idős, hogy ágyhoz lett volna kötve.

Ám annyira mégsem volt egészséges, hogy egyedül élhessen, így aztán rá volt utalva az otthon által nyújtott szolgáltatásokra. Milyen szívesen talált volna magának valamit, ami még boldoggá teszi, és amit várhat minden héten! Csakhogy azon kívül, hogy enni kaptak, és gyógyszereket adagoltak nekik, semmi sem történt. Úgy érezte, csak vegetálnak itt. Kivetett, megtűrt tagjai a társadalomnak, akik már csak szobanövényként fotoszintetizálnak ezen a földön.

Régen volt egy kultúros, aki még úgy, ahogy foglalkozott velük, de mára már az is eltűnt. A kételyeiket sincs kivel megosztaniuk, sehonnan nem kapnak lelki támogatást. A lánya egy évben maximum kétszer tud fizikailag is jelen lenni az életében, így - bár telefonon beszélnek - ez sem jelent számára olyan töltést, mely az életkedvét visszaadná. Pedig látta egy dokumentumfilmben, hogyan élnek a gazdagabb országokban a nyugdíjasok az ilyen otthonokban. Milyen szívesen töltötte volna olyan aktív programokkal az idejét, mint azok!

Ám ma már ez sem érdekli. Kialudt a fény a szemében. Csak a kopott tapétát kémleli az ágya melletti falon, amikor arra vár, hogy hasson az altatója és álomba merüljön - abba a világba, ahol még fénnyel teli csillogó szemekkel várta a holnapot...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek