Hűtlen feleség akarok lenni!

Nem akarom elfogadni, hogy én már csak olyan férfiaknak kellek, akik képtelenek teljesíteni. Nem vagyok még öreg, csúnyának, ápolatlannak, topisnak sem tartom magam, csinosan öltözködöm...

Nem hagyom, hogy lenőjön a festés a hajamon, nem várom meg, hogy lekopjon a körömlakkom. Mégsem jut egy valamirevaló, hadra fogható férfiember a korombeliek közül, aki boldoggá tenne, és úgy hanyatt döntene, hogy csak nyikkanni volna időm?! Miért csak a nagypapa korban lévőket vonzom be? Talán félnek tőlem a korombeli férfiak, mert nem vagyok független - ezért nem mernek közelíteni?

Hova tűntek a nőcsábászok? Kihaltak a Casanovák és a szoknyapecérek? Pedig, jaj de rám találhatna egy! Nincs nekem már otthon semmi boldogságom. Ha a szeretet táplálék volna, már rég éhen haltam volna a férjem mellett. Csak a visszautasítás jut, annyira sem méltat, hogy kicsit összebújjon velem - pedig legalább néhanapján megtehetné. Tudom, hogy van valakije, ezért nem kíván, de persze tagadja.

Amikor odabújok mellé, úgy dörgölőzök, mint egy tüzelő szuka, de ahelyett, hogy nekem esne, átfordul a másik oldalára. Úgy tesz, mint akit ólmos fáradtság gyötör - alvást színlel, hogy ne kelljen velem lennie.

Vettem egy szexi fehérneműt, hogy majd abban elcsavarom a fejét, de amikor meglátta, akkor sem reagált. Sőt, amikor kényeztetni kezdtem, akkor is csak feküdt, és persze engem okolt, hogy ügyetlen vagyok, rossz a technikám...

Majd azt mondta, hogy inkább hagyjuk az egészet. Így történt, hogy végül felvettem a kapcsolatot valakivel, aki még az apámnál is idősebb, de talpig úriember és igazi férfi - legalábbis a viselkedését illetően. Az ágyban viszont már nem tud úgy teljesíteni...

Forrás: Shutterstock

 

Mégis nagyon jól érzem magam vele, mert a hiányosságokat kiegészíti más módszerekkel. Ha jól meggondolom, nem is az hiányzik, hogy mindig "csúcsra legyek járatva", hanem az odafigyelés hiánya őrjít meg. A férjem régen sem figyelt rám, én pedig nem tudok/nem akarok úgy élni, mint egy cseléd.

Nem bírom elviselni, hogy kutyába sem vesz az, akivel már negyed évszázada együtt élünk. De nem adom fel! Addig keresek, amíg találok egy férfit, aki maradéktalanul valóra váltja az álmaim, és kielégíti a vágyaim. Aki úgy tesz magáévá, hogy két nap múlva is izomlázam legyen tőle...

Sajnos nem tudok elválni, hogy szabadon válogathassak azok között, akik szóba jöhetnének. Ha lenne merszem, nekivágnék az ismeretlennek, és vállalnám a kockázatot, de nem merek továbblépni. Félek, hogy a változás szele úgy arcon csap, hogy földre kerülök, és ott is maradok tőle.

A férjem passzivitását már megszoktam: tudom, hogy nem fog változni, csajozik, amíg csak bírja az iramot. Ám abban bízok, hogy utána lenyugszik, és jó lesz vele az élet. Ülünk majd együtt a kandallónál, ő olvas, én pedig kézimunkázok, kötöm egymás után a sálakat és a pulóvereket az unokáknak.

Akkor már ő is olyan öreg lesz, mint akivel most találkozgatok, és könyörög majd nekem, hogy tegyek a kedvére néha napján... Na, akkor jön el az én időm. Visszautasítom. Pont úgy, ahogy most ő engem. Akkor majd én leszek passzív - semmiben sem teszek úgy, ahogy neki jó. Minden erőmet és energiámat a gyerekekre, unokákra fordítom majd - őt meg hadd egye otthon a fene!

Ilonka történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek