Számodra egy idegen vagyok - miért nekem öntöd ki a lelked?

Sokat gondolkodtam azon, hogy ennek vajon mi lehet az oka. És szerintem azért nyílnak meg előttem szívesen, mert idegen vagyok. Nem ismerem őket. Nem valószínű, hogy utána újra összefutunk, és "lehetőségem lesz" furcsán, megbotránkozva nézni rájuk vagy elkurjantani magamat, hogy ott az a hibbant nőszemély. Talán úgy vannak vele, többé nem látjuk egymást, ezért rám bízhatják a terheiket.

Na, de nem mindenki épp a titkát bízza rám, vagy a tanácsomat kéri valami súlyos magánéleti problémával kapcsolatban. Nagyon sokszor nem várnak semmit, csak beszélni akarnak. Pont így tett a napokban Cher vörös göndör hajú alteregója is.

Ültem a fogorvosi rendelőben, még tüntetőleg olvastam is. Leült mellém, és alig néhány perc múlva megszólalt. A felütés az volt, hogy olyan szép a hajam. Megköszöntem. A következő már az volt, hogy a lányának is hasonló van, de nagyon ritkán látja az unokájával együtt, amit persze nagyon sajnál. És innentől kezdve nem nehéz kitalálni a sztorit. Mint kiderült, nem egy tipikus anyuka/nagymama: nem foglalkozott annyit a lányával, mint kellett volna, nagyvilági pasifaló volt, és emiatt a lánya hamar lelépett, családot alapított, és alig látja az unokáját. Nem mellesleg verseket ír, és hármat mindjárt fel is mondott nekem.

Az is megfogalmazódott bennem, hogy szimplán unatkoznak ezek az emberek. Talán azt gondolják, hogy miért töltsék ücsörögve az időt vagy épp telefonozva, amikor beszélgetni is lehet. Ugyanezt gondoltam akkor is, amikor egy helyes kis nagyira tört rá a nosztalgia a vonaton, és elmesélte, hogy nem rég halt meg szeretett férje - de szép életük volt együtt, mert beutazták fél Európát.

Az a középkorú nő nem volt éppen megelégedve az életével, aki egy kávézóban ült le mellém. Rengeteg hely volt, bárhova ülhetett volna, de mégis inkább mellém telepedett le. Ő azt kérdezte, mit olvasok, és ebből jutottunk el oda, hogy elege van az életéből, mert totál kilátástalannak találja. Nem tudja, mihez akar kezdeni, hogy elváljon-e a férjétől vagy sem stb.

Aztán hosszasan ecsetelte, milyen szexuális szívességeket tett a férjének, amitől finoman szólva is paradicsom színű lett a fejem. A férje egyébként bűnöző (ha jól vettem ki a szavaiból), és egyszer titokban elvetette a gyereküket, mert megijedt az anyaságtól. Nem egyszer éreztem azt, hogy ez sok(k). Csöppnyivel több, mint amennyit tudni szerettem volna.

Akár megtisztelve is érezhetném magamat, hogy - valamilyen okból kifolyólag - ennyire bizalomkeltő fejem van, és szívesen megnyílnak nekem az emberek. Etethetném az önbizalmamat, hogy milyen jó mások segítségére lenni azzal, ha meghallgatom őket. De simán lehet, hogy egyszerűen csak én voltam ott azon a helyen és abban az időben.

Jó, hogy az emberek meg tudnak nyílni és könnyen tudnak kommunikálni. Ez a kapcsolatok alapja. Bár nem szerencsés így ajtóstul rontani a házba, ha épp randin van az ember, vagy egy baráti kapcsolatot kíván kialakítani. De én csak egy idegen vagyok. Hozzáteszem, nincs ellenemre a dolog, szeretek beszélgetni - bár nem egyszer kellett a monológ közepén elrohannom vagy leszállnom, ami miatt félbeszakadt a beszélgetés. Illetve gyóntatás. Terápia. De talán még így is jobban érzik magukat, mintha nem mesélhettek volna a gondjaikról semmit.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock