50 évesen 34 éves pasim van - szégyellnem kéne magam?

Amúgy sem éltem konvencionális életet. Egyetlen dologra nem számítottam: hogy szerelmes leszek.

Felhúzod a szemöldököd? Mi ebben a különös? Hiszen ötven évesen is szerethet az ember, ebben semmi újdonság nincs. Kivéve, ha egy nálad tizenhat évvel fiatalabb pasival esel szerelembe. Oda-vissza. Hát erre a hírre futott le az összes nőismerősöm és rokonom harisnyáján a szem, és erre a hírre vették ki a férfiismerősök, rokonok a pálinkát a bárszekrényből. A gyerekeim kánonban tiltakoztak, kézzel-lábbal. Majd mindenki egyszerre tette fel az ominózus kérdést: "Normális vagy?"

Nem kezdtem el taglalni, hogy igen, engem is zavart az elején a korkülönbség. Sőt, zsigerből tiltakoztam ez ellen a szerelem ellen, és csak hosszú és kitartó ostromlás után adtam be a derekam. Nem mondtam el nekik, hogy mennyire más világot ismerhettem meg általa, és mennyit tudtam adni neki az enyémből. Hogy milyen bőségesen vannak átfedések.

Nem mondtam el, hogy hiába próbálkoztam egy hosszú házasság végeztével a korombeli férfiakból válogatni, mert nem értették volna meg, milyen sérült ez a generáció. Az ötvenes férfiak többsége nagyon problémás, nem tudnak mit kezdeni sem az élettel, sem egy kapcsolattal.

Sokuk lesüllyed egy kamasz életvitelére - egyszerűen nem lehet őket komolyan venni, mert maguk sem tudják, mit akarnak, és szinte keresztet hánynak, ha egy nő kiejti a száján, hogy komoly kapcsolatot szeretne. Csak a szabadidőpartnert látják a másikban, és azt akarják, akkor álljon a rendelkezésükre, amikor éppen nagyúri kedvük úgy tartja. A kapcsolattal járó felelősséget már nem vállalják.

Nem álltam le magyarázni, hogy miért is mertem belevágni egy ilyen kapcsolatba. Sőt. Azt sem taglaltam, hogy a szerelemnek fogalma sincs arról, hogy ki mikor született, mert nem ez alapján kezdi befonni az ember agyát, és az ún. kémia is messziről tesz arra, hogy ki hányadik születésnapját ünnepli.

És nem, nem gondolok arra, hogy tizenöt év múlva én hány éves leszek, és ő mennyi, mert a holnap és a tizenöt év nem ma van. Azon sem aggódom, hogy lecserél majd egy fiatalabbra, mert az elengedést is megtanultam ebben az ötven évben, és ha ő úgy döntene, hogy a továbbiakban nem kíván velem lenni, akkor bizonyára fájna, de túlélném - mert megtanultam túlélni.

Nagyanyám mondta mindig: hogy két ember között mi van, azt csak az a két ember tudja igazán, akik egy asztalhoz ülnek és egy ágyba fekszenek. Nem látják a kívülállók, hogy összeér a lelkük, hogy vonzódnak egymáshoz, hogy emberileg mennyire érzik az értéket a másikban. Mi ketten tudjuk, hogy ez több, mint felszínes együttlét. Sőt. A korkülönbség adja a különlegességét a kapcsolatunknak.

Hogy normális vagyok-e?

A válaszom egy határozott nem. Ha ez alapján mérik a normalitást, akkor nem. De boldog igen. Amíg tart. Addig, ameddig. Csak bátorítani tudom azokat a negyvenes-ötvenes nőket, akikre rányomják a "puma" és a "milf" jelzőt, hogy nyugodtan ismerkedjenek fiatalabb férfiakkal. Mert nem véletlenül mondják ma már, hogy az ötven az új harminc... És ha egyszer megfogják egy fiatalember feléjük nyújtott kezét, lélekben kacsintsanak Samantha Jones-ra! :)

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock