Attól még, mert te adod a fizetésem, nem kezelhetsz a kutyádként!

Az ocsmány káromkodásözön után Róbert kinyomta a mobilt. A nő döbbenten állt, maga elé meredt, és nem értette, mi történik pontosan. Csak azt érzékelte, hogy az a férfi, akivel napi szinten együtt dolgozott, akivel úgy tűnt, jól megértik egymást, és kölcsönösen értékelik egymás munkáját, most utolsó rongyként kezelte. Ezt nem lehet sem a fáradtságra fogni, sem a stresszre.

Így nem lehet egy másik emberrel beszélni - és nem csak azért, mert nem a haverja vagy a felesége, ugyanis velük sem lenne szabad. Ilyen hangnemben, stílusban, ezeket a szavakat használva a másikat emberi méltóságában megsérteni - ez a legalja. Ő mégis megtette. És érzékelhetően nem gondolta végig, hogy miért viselkedett így valakivel, aki semmiről sem tehetett.

Döbbenetéből a földre hullott mobiltelefonja koppanása szakította ki. Ezer érzés kavargott benne: szomorúság, düh, felháborodás, megbántottság. Úgy érezte, felfordul a gyomra. Ki kellett mennie az irodájából egy kis friss levegőt szívni. Nem lett sokkal jobban. Még mindig azok az ocsmány szavak forogtak a fejében, és a kérdés: Róbert hogy gondolhatta, hogy ezt megengedheti magának? Szerinte a fizetésükért a kollégáinak azt is el kell viselniük, hogy ha rossz a hangulata, lábtörlőként kezeli őket? És mi lesz ezután?

Ha nem teszi szóvá, Róbert azt fogja hinni, hogy ez így rendben van, és bármikor rázúdít egy újabb adagot. Ha viszont kikéri magának, minden bizonnyal rákapcsol, és igazi szemétláda lesz. A nő mindössze egy percig mérlegelt, nem tovább: a pénz egy dolog, a lelke és az egészsége pedig egy másik.

Fél óra múlva úgy állt fel a székből, hogy a vezető igazat adott neki. Elmondta, tisztában van azzal, hogy a férfival mostanában "gondok vannak". Megígérte, hogy beszél vele, de addig is azt kérte a nőtől, adjon neki még egy esélyt. A nő megköszönte, hogy időt szakított rá, majd közölte, hogy a jövőben nem kíván itt dolgozni. Felállt, sarkon fordult, és távozott. Tekintve, hogy Róbert nem először viselkedik gorombán a környezetével, úgy ítélte meg, hogy valószínűleg ezután sem fog semmi változni.

Nem vagy köteles mindig mindent elviselni!

Manapság már egyre inkább hétköznapi, hogy az emberek türelmetlenül, otrombán beszélnek egymással. Ám az ember nyolc-tíz órát tölt a munkahelyén, így nem mindegy, milyen hangulatban telik ez az idő - az meg főleg nem, hogy milyen emberekkel dolgozik együtt.

A nő pedig ezt nem szerette volna, ezért hozott egy döntést, és ki is tart mellette - annak ellenére, hogy most nem neki kellene a személyes dolgait összepakolnia, hanem annak az embernek, akiről tudják, hogy "ilyen". Vajon változni fog valaha a helyzet, a közfelfogás? Vagy úgy gondolják, a fizetés mellé az ilyen stílust is el kell fogadni? Valóban erre tart a világ?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock