Giccses ponyvákból "tanultam" a szerelmet - aztán jött a pofon!

Igen, aki most ezt olvasva felhördült, jogosan tette. Ezt a típusú ponyvát a nagymama korúak és a szerelemre kiéhezett fiatalok fogyasztották. Az egyik rokonunknak az összes ilyen magazin járt, én pedig boldogan faltam őket, számolatlanul, mikor ő végzett velük. A középiskola első évében nem volt olyan tanóra, ahol egy-egy példányt ne koboztak volna el tőlem.

Ekkor tévedtem először. Ez volt az a műfaj, amiben sosem sikerült, még novella szinten sem maradandót alkotni. Egyszerűen nem fekszik nekem. És ez volt a kisebbik gond A nagyobbik a világképem formálódása volt a füzetkék hatására. Sajnos senki nem magyarázta el, hogy a való élet nem ilyen. Csonka családban nőttem fel, és kapcsolati minták híján vakon hittem, hogy az életben is így történnek a dolgok. Hiába sérti vérig a nő a férfit, ha erős köztük a kémia meg a szerelem, akkor az minden akadályt legyőz.

Azt is simán benyeltem, hogy amikor egy vita után öri hari lesz, és a férfi elmegy a világ végére, majd évekig nem beszélnek, és mindketten piszokul szenvednek, az jól van így. Majd ha ismét előkerül a Nagy Ő, onnan folytatják, ahol abbahagyták, és természetesen nincs más hátra, mint a boldog végkifejlet.

A barátnőim szintén szerették volna hinni, hogy ez így működik. Aki nem értett egyet az általunk elképzeltekkel, azokkal egy idő után nem barátkoztunk. Hiszen a tizenöt-tizenhat éves, romantikára éhes léleknek, amikor amúgy is a végletes érzelmek dominálnak a hormonok hatására, csak a saját elképzelése jó. És mi, vagy leginkább én, hinni akartam ebben.

Aztán jöttek a pofonok. Nem voltam szép, de sértődős annál inkább, így - szemüveges békaként - a csalódások elől ezekbe a művekbe menekültem. Otthon viszonylag ritkán kerültek szóba az érzelmeim, voltak fontosabb dolgok. Hamar megtanultam, hogy ha el akarok tűnni - az akkor sivárnak látszó - életemből, legjobb, ha olvasok. Válogatás nélkül faltam a krimiket, szerelmes regényeket, klasszikusokat, mindent, ami a kezembe került. Mégis, a ponyvákban olvasott sorok lettek a mantráim. Amikor azt hittem, hogy nekem is lehet kapcsolatom, és a végén mégsem lett belőle semmi, ezekbe temettem a bánatomat.

A túlzottan romantikus elképzeléseim miatt rendre kudarcba fulladtak a kapcsolataim, és én nem értettem, miért. Sajnos akkoriban nem volt kivel megvitatnom ezt a velem egykorú társaimon kívül. Így teltek az évek, és így szálltak el a reményeim. Majd újabb évek kemény munkájába telt, hogy felismerjem: a füzetecskék okozták a kudarcaimat. Vagy legalábbis nagymértékben hozzájárultak a csalódásaimhoz.

Most is azt mondom, olvasni jó, de nem mindegy mit és mikor. Te tudod, hogyan hatnak rád az olvasmányaid?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock