Szakítok veled, mert anyád elviselhetetlen!

Majd újra, és még egyszer, hátha épp a ház másik végében vannak a vendéglátóik. Nekik azonban pontosan harmincnégy perc kellett ahhoz, hogy odaérjenek - nem a házból, hanem az ismerőseiktől, akikkel tea és sütemény mellett cseverésztek. Igen, tudták, hogy jönnek, az órát is ismerik, mégsem tartották fontosnak, hogy időben otthon legyenek, és megtiszteljék a lányt azzal, hogy ne egy zárt ajtó előtt kelljen az utcán várakoznia.

A furcsa kezdet után még furcsább folytatás következett. Puszi-puszi, "De jó, hogy megismerhetünk!", majd betessékelték őket a nappaliba. A háziasszony betette a hűtőbe a süteményt, amit az ismerősöktől kapott, és egy hatalmas műanyag vödörből kakaós ostyát tett egy tányérra. Úgy gondolta, "ennek a nőnek" ez is elég lesz... Ezután a férjével elfoglalták a trónszéknek kinéző foteljüket, szemben a lánnyal. Kérdés kérdés után záporozott, egyszer a férfitól, aztán a nőtől, hol pedig egymás szavába vágva faggatták munkahelyről, múltról, érzésekről, jövőről. Komplett vagyonnyilatkozatot kellett tennie ingatlanról, ingóságról, beszámolni családi viszonyokról, tervekről, barátokról.

- Szereted a fiunkat? - kérdezte ezután a leendő após.

- Igen - válaszolta őszintén a lány.

Újabb húsz perc után, melyben a felesége szóvá tette a szerinte felesleges sminket, a leengedett frizurát és a lakkozott körmöket, ő is feltette a kérdést:

- Szereted a fiunkat?

- Igen, nem változtak az érzéseim iránta az elmúlt percek alatt.

A párja persze nem szólt bele a beszélgetésbe. Pontosan ismerte a szüleit, és tudta, hogy ha valamit meg akarnak kérdezni, azt megkérdezik, akkor is, ha feje tetejére áll a világ. A lány elkeseredetten szorította a fiú kezét, jelezve, hogy segítségre lenne szüksége. Persze nem kapott, de további "stílustanácsadást", kioktatást, illetve használati útmutatót a szerelméhez igen, mégpedig a jövendő anyóstól:

- Figyelj rá nagyon, ha kedves vagy vele, mindent megtesz neked. Csak ne igyon, mert akkor hülye lesz! - mondta színlelt nyájassággal.

Ezután a szobák bemutatása következett, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy külön alszanak, de ha a "papának kedve szottyan, márpedig olyan sokszor van...", akkor bizony összebújnak. A lány szíve szerint egy hatalmasat kiáltott volna, hogy "Túl sok információ!", de udvarias akart lenni, így inkább hallgatott. Azt kívánta, bárcsak ott maradtak volna sütizni a szülők az ismerősüknél, vagy nekik robbant volna le a kocsijuk, és ne értek volna ide. Bármi jó lett volna, ami megakadályozza, hogy ez a beszélgetés megvalósuljon.

- Szereted a fiunkat? - kérdezte meg harmadszor is az apa.

- Itt már nem volt elég igennel válaszolni, mert hangsúlyt kellett adni az elmúlt másfél óra szenvedéseinek.

- Nem válaszolok többet erre a kérdésre.

Ha ő nem is, a lány megtette: átgondolta a kapcsolatukat, és úgy döntött, hogy nem kell ekkora terhet magára vennie. Inkább elengedte azt a kezet, amit egy anyai kéz még mindig ilyen erősen fog - és talán soha el sem ereszt.

Ferencz Gabriella novellája

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock