A valóságban birtokolhatsz, de képzeletben szabad vagyok!

A percek óráknak tűntek, egyesek feszülten morogtak maguk elé, mások a párjukkal beszélgettek.

- Ez a zacskó lyukas - szólalt meg ingerülten egy középkorú nő a sor közepén. Az alacsony férfi, akinek a kijelentés szólt, csendben maradt.

- Ez a zacskó lyukas! - ismételte meg a nő hangosabban.

- Az előbb is hallottam - mondta fásultan a párja.

Az információ eljutott hozzá, csak éppen nem tudta, mit kezdjen vele. Nem értette: ezzel most egy feladatot adott neki az asszony, vagy elég, ha bosszúsan bólogat?

- Kiszóródik belőle a rizs! - folytatta a felesége, akinek a vérnyomása ekkor már láthatóan az egekben volt, és közel állt egy vulkánkitöréshez. - Kell egy másik!

- Mármint ezt vigyem vissza, és hozzak egy másikat? - kérdezett vissza a férfi.

- Én is ezt mondtam - válaszolta a nő összevont szemöldökkel.

A férj csendben visszasétált a polcokhoz, hozott egy új csomagot, remélve, hogy az nem lyukas, és feltette a futószalagra. Ekkor vette észre a másik nőt, aki távolabb állt tőlük.

- Én ismerem magát - szólt hozzá mosolyogva. - Egy vonaton utaztunk a városba, amikor gimnazisták voltunk.

Az arcából ítélve ez legalább negyvenöt éve lehetett - persze, lehet, hogy fiatalabb volt, csak a hangos és durva felesége mellett minden év minimum háromnak számított -, mégis felismerte a fiatal lány vonásait az idősebb hölgyön.

A régi ismerős is mosolyogva válaszolt, váltottak pár mondatot - a feleség viszont nehezen viselte, hogy a férfinak vannak szép emlékei, amelyekben ő nem szerepel. Amik előtte keletkeztek és olyan mély nyomokat hagytak a párjában, hogy ennyi idő után is kellemes érzésekkel töltik el.

- Közelebb raknád a rizst, kérlek? - mondta feltűnően lágyabb hangon.

A próbálkozása, hogy kedvesnek tűnjön, nevetséges és erőltetett volt, ahogyan hiábavaló is, mert a férje meg sem hallotta, hiszen még mindig nosztalgiázott. Képzeletben újra ott ült a vonaton, kezében egy könyvvel, tekintetét előreszegezte, és nézte a szép fiatal lányt - azt, akivel most beszélgetett.

Arca újra szomorú és lemondó lett, míg a feleségéé diadalittas, hiszen övé a férfi, aki olyan szép nőket ismert, mint akivel most találkoztak. Öntelt és magabiztos volt, szemmel láthatóan úgy érezte, birtokol. Lehet, hogy a férfival valóban rendelkezett, de az emlékeivel semmiképpen - főleg azokkal nem, melyekben ő nem szerepelt. A férje pedig már ennyitől is boldog volt, mert nem az emlékek száma volt a lényeg, hanem az érzés, amit átélt a felidézésük során...

Ferencz Gabriella novellája

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock