Hidd el, semmi szükséged az érzelmeidre!

Descartes szerint csupán néhány alap érzelem létezik (csodálkozás, szeretet, gyűlölet, vágy, öröm, bánat), a többi mind ezekből kombinálódik. Szerinte minden érzelem hasznos, hiszen nagyon sok esetben irányítják a gondolatainkat/döntéseinket, mellyel előrébb juthatunk.Darwin persze ezzel szemben azt vallotta, hogy minden érzelem teljesen haszontalan - és csak a múlt csökevényes maradványai, melyek az evolúció során nem "haltak ki" belőlünk...

Vajon kinek van igaza?

Még napjainkban is rengeteg szakember vitatkozik azon: hogyan alakulnak, és milyen hatással vannak ránk az érzelmeink? Mi irányítjuk őket, vagy éppen fordítva?

Sosem voltam az az ember, aki könnyen megosztja másokkal, ha nyomja valami a szívét - sőt, olykor még az örömöt is magamban tartottam. Nem is tudom, pontosan miért... Talán így nőttem fel? Vagy tiniként jött a késztetés, hogy ne mutassam ki az örömöm vagy a bánatom? Nem tudom, valahogy ez így alakult...

Viszont az elmúlt évek során sikerült észrevétlenül elsajátítanom a tökéletes önkontroll művészetét. Miért? Mert azt hittem, így könnyebb az élet: "Ha kifejezed, ami benned van, gyenge vagy! Ha gyenge vagy, akkor elhagynak, azt pedig nem akarod!" - hangoztak a mondatok fejemben. Ezért inkább az elnyomást választottam - egy racionálisabb, érzelem- és szenvedélymentesebb világot. "Miért jó ez? Mert nem sérülhetsz!" - gondoltam én. De nem gondoltam bele abba, hogy mi lesz, ha az érzelmek ismét átveszik az uralmat felettem.

Nem gondolkodtam, csak sodródtam. Sokkal könnyebb volt érzelmek nélkül megélni a sok elutasítást, csalódást - és inkább ésszerű gondolatokkal megmagyarázni őket. Egy ismerősömtől többször is hallottam: "A túl sok érzelem túl sok energiát vesz el. Használd inkább másra azt az energiát!" Valóban, a düh, a méreg, a csalódás iszonyat fárasztó, így felhagytam velük. Ám azt nem vettem észre, hogy ezzel együtt mennyi pozitív pillanatról mondtam le, és mennyire elfelejtettem megélni, ami bennem volt.

Hova tűnt a gyermeki őszinteségünk, hova tűnik a mindennapok megélésének tudománya?! Mikor kerültünk bele ebbe száraz, érzelemhiányos világba? És miért tartjuk oly fontosnak, hogy ilyen szinten megfeleljünk másoknak? Miért?

Ma már nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt megtanulhattam, és jelenleg eszemben sincs befolyással lenni az érzéseimre - leginkább a megélésükön dolgozom gőzerővel. Mert így is lehet! És ma már sehol nincs az a hang a fejemben, amely azt mondja, hogy gyenge vagyok, ha kifejezem az érzéseimet. Sőt, ma már látom, hogy korábban mennyire gyenge voltam szembenézni az életemmel és önmagammal. Nemes egyszerűséggel az érzelmek azért vannak, hogy megéljük őket, akár fáj, akár a fellegekbe emel.

Tolvaj Vica

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock