Férfivélemény: Belekényelmesedtünk a házasság kopott karosszékébe!

Megvolt hozzá a fizikai erőm, mégsem tettem. Nem azért, mert nem mertem - egyszerűen sajnáltalak, hogy ennyire nem találtad mellettem a helyed. Ha nem voltam elég jó, elmehettél volna. Ám te egyszerre akartál mindent: amikor fűtött a vágy és izzott a véred, leléptél, majd visszatértél, ha békés családi élethez támadt kedved.

Én folyton vittelek volna, hogy új helyeket fedezzünk fel, új látványosságokban gyönyörködjünk. Szinte erővel kellett visszatartanod. Végül megtanítottál rá, hogy a sima vasárnapokat is élvezzem, amikor nincs semmi program, csak összebújva tévézünk.

Aztán persze felvettem a ritmusodat, lelassultam, elkényelmesedtem. Egy idő után már nem figyeltem oda rád. Csak az anyát láttam benned, a NŐ elveszett, megbújt valahol a másik szereped mögött. Már tudom, hibáztam. A sarkamra kellett volna állnom, foggal-körömmel ragaszkodnom az olyan estékhez, amikor csak ketten vagyunk, és csak egymásra figyelünk. Beletespedtünk a házasság kényelmes karosszékébe. Azt hittük, majd működteti saját magát, nekünk semmi dolgunk nincs vele.

Úgy éltünk, mint két nyugdíjas, akiknek már csak az hoz izgalmat az életébe, ha az akciós újságokat böngészik. Elvesztünk, eltűntünk egymás számára. Te anya voltál, én apa. Nem láttam benned a nőt, te pedig nem vetted észre bennem a férfit. Azt hittem, ha hazaadom a fizetésemet, segítek a házimunkában és tanulok a gyerekekkel, az elég.

Úgy gondoltam, ezekkel letudtam minden feladatot, amik férjként hárulnak rám - holott csak a minimumot, csak a kötelező dolgokat végeztem el. Nem hívtalak már randizni, nem mentünk kettesben sétálni, nem ültünk be sehova egy vacsorára vagy legalább egy kávéra. Ritkán jutottunk el moziba vagy színházba.

Akkor úgy éreztem: ez a legtöbb, amit tehetek magunkért. Mindennél fontosabbnak gondoltam, hogy megalapozzam a karrieremet. Ma már tudom: ha ezt az időt veled és a gyerekekkel töltöm, sokkal több boldog percünk lett volna. Csakhogy ostobán és kegyetlenül állítottam fel a fontossági sorrendet: a lista legalján szerepeltetek...

Ha szóltál volna, hogy nem jó így neked, ha mondtad volna, hogy nem bírod az egyedüllétet, akkor nem vállalok több munkát a szükségesnél. Magamtól eszembe sem jutott, hogy a jelenlétem fontosabb számodra a pénznél. Hogy megérte-e a sok túlóra, a sok nélküled töltött idő? Persze, hogy nem. Semmi nem ér annyit, hogy egy házasság tönkremenjen miatta.

Sajnos nem tudom visszaforgatni az időt: kettőnk kapcsolata örökre a múlté. Az egyetlen jó az egészben, hogy tanultam az esetből. Ma már tudom: egy házasságban nem csak karácsony este és a nyaraláskor kell együtt lenni. Sokkal fontosabb, hogy a szürke, ünnepmentes hétköznapokon is időt szánjunk a másikra: éreztessük vele, hogy szeretjük, és magunkat is hagyjuk szeretni...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock