Mindig másoktól vártam, hogy boldoggá tegyenek!
Úgy döntöttem, szünetet tartok a szomorú hétköznapokban, és kinevezem a mai szerdát örömteli napnak, ami kincseket és lehetőségeket rejt. Egyszerűen elegem van abból, hogy évek óta folyton bánatos és reménytelen vagyok.
A változatosság izgalmas és titokzatos. Hátha bejön, és attól kezdve semmi mást nem akarok majd, csak harminckét foggal mosolyogni. Apró lépésekkel is kezdhetném, de a maximális hatás elérésének érdekében koncentrálni akarom az élvezeteket. Mindent belesűrítek ebbe a szerdába: szexi leszek, kacagok, sétálok, moziba megyek. Lehet, hogy kicsit későn keltem ahhoz, hogy mindez beleférjen? Sebaj, majd kialakul! A boldog élet titka, hogy nem szabad tervezni, csak élvezni kell a percet és örülni a jövőbeli lehetőségeknek.
Hozzá is fogok! Először is, a lehető legszebb akarok lenni ezen a tökéletes napon! Igen ám, de nem tudom: egy boldog nő visszafogottan sminkel vagy erősen? Úgy tűnik, nehezebb felhőtlennek lenni, mint gondoltam.
Biztosan a rossz beidegződések teszik, a rengeteg elemezgetés, bizonytalankodás. A mai nap azonban nem szólhat erről! Nem agyalok annyit, felveszem azt a ruhát, amit legelőször érintek meg csukott szemmel a polcomon. Egy ujjatlan, ezüstszínű top... Rendben, próbáljuk meg még egyszer, ez csak a gyakorlatlanságom számlájára írható. Becsukom a szemem, teszek egy lépést balra - mivel az őszi ruhák ott találhatók -, majd odanyúlok. Igen! Így kell ezt csinálni! Egy mélyen dekoltált hosszú ujjú felső kerül a kezembe. Tudtam én, hogy menni fog!
Egy kis gyakorlat kellő optimizmussal vegyítve egyenlő a sikerélménnyel - ami pedig egyértelműen a boldog élethez vezet. Mintha már éreznék is valamit, egy kis bizsergést - ez lenne a kezdődő boldogság? Mikor fokozódik, meddig tart, és mit kell tennem azért, hogy folyamatosan megmaradjon? Csak mert nem tudok mindig ezer dolgot belezsúfolni a napomba. De nem kell - és nem is szabad - most ezzel foglalkoznom!
Megvolt a smink, a ruha és a cipő kiválasztása, úgyhogy kilépek az ajtón. Úgy tűnik, a Nap nem tudja, hogy ma boldog leszek - a felhők mögé bújt, ahelyett, hogy az arcomat simogatnák a sugarai. Sebaj, ez sem szegheti kedvemet, hiszen ma szerda van, az a bizonyos szerda. Kocsiba ülök, elintézek pár teendőt, majd leülök a parkban egy padra, hogy nézelődjek.
Látok egy idős házaspárt: kéz a kézben sétálnak, mosolyognak, a nő csacsog, a férfi hallgatja. Láthatóan számukra ez a felállás jelenti a határtalan örömöt - biztosan nem agyaltak rajta, mit tegyenek, hogy minden ilyen jó legyen. Abból építkeztek, amijük van: a házasság és a közös élet. Nem akartak többet, csak ezt kellemessé tenni. Aztán látok egy ugrándozó kislányt, az anyukája lélekszakadva fut utána. Mikor utoléri, megöleli - örül, hogy megvan és a karjaiban tarthatja. Igen, szemmel láthatóan boldogok!
Ekkor ránézek a ruhámra, a cipőmre, és nem érzek még csak hasonlót sem ahhoz, amit ezek az emberek, amikor egymás kezét fogják, vagy a kislányukat ölelik át. Pedig tettem azért, hogy most boldogságot érezzek, míg úgy tűnik, ők egyszerűen csak megélik.
Szerencse kérdése csupán, nem pedig a ráfordított időé vagy akarásé? A külső nem tesz minket boldoggá, ahogyan a pénz sem, még az sem biztos, hogy a szerelem igen. Van, akinek egy szép pillanat is elég, egy tárgy, másoknak viszont sok minden kell ahhoz, hogy ezt érezzék.
Egy biztos: megfelelni a külvilágnak, az elvárásoknak nem tesz minket boldoggá. Ne akarjunk egy mások által felállított mércéhez igazodni! Magunkat kell adni őszintén, teljes valónkban. Rájöttem, hogy a boldogság - vagy legalábbis annak lehetősége - bennünk van. Az, ahogyan a dolgokat szemléljük, ahogyan életünk elemeit egymás mellé helyezzük, ahogyan a pillanatokat megéljük.
Másnap reggel már nem terveztem előre, hogy boldog leszek. Inkább csak megpróbáltam észrevenni az apró részleteket, amiknek eddig nem szenteltem figyelmet. Tudatosan figyeltem azokra a momentumokra, tárgyakra, lehetőségekre, amik szinte körülölelték a lelkemet a kedvességükkel - és sokkal boldogabb lettem!
Nyitókép: Shutterstock