Fogva tartod a szívem - pedig már régen meguntál...

A bensődben azonban annál nagyobb vihar támadt. Mintha egy tőrt döftek volna a szívedbe, aztán meg is forgatták volna benne. A fájdalom szinte elviselhetetlenné vált, de te továbbra is görcsösen markoltad a kezét, miközben ezer és egy gondolat cikázott villámként a fejedben. Az önbizalmad és az eddigi biztonságérzeted egy pillanat alatt a semmibe veszett - ahogy a tudat is, hogy ti ketten egymásnak lettetek teremtve.

Mikor döntött úgy a másik, hogy mást akar? Igaz, mindenkinél létezik szebb, fiatalabb, okosabb, viccesebb... De eddig azt hitted, mindez nem számít, neki te vagy a legtökéletesebb. Az volt a terv, hogy együtt öregedtek meg - és persze, a dolgok olykor változhatnak. De ha mégsem erre vágyik, akkor sem teheti meg, hogy csak "használ" téged, és hiánypótlásként, időtöltésként tekint rád...

Ez az a pont, ahol azt kellene mondanod: hagyjuk abba...

De nem mondod, mert a szerelem elveszi a büszkeséged, a józan eszed - maga alá gyűr, még ha az önérzeted lázong is közben. Talán nem is hiszed, hogy a másik már nem szeret, hiszen te még mindig ugyanúgy odavagy érte. És ha szerelmes vagy, hajlamossá válsz kivetíteni a másikra az érzéseidet, így az egyértelmű jeleket is semmisnek tekinted.

Védtelenné és kiszolgáltatottá válsz - csak a másik jellemén múlik, hogy kihasználja-e a helyzetet, vagy sem. Ha nincs szerencséd, addig vergődsz a hálójában, míg ki nem nyújtja csápjait egy másik ízletes falatért. Nagy az étvágya: selyemfonalával körbefon és gubóban tart, hogy az ínséges időkre is el legyen látva élelemmel. Fogva tart, míg minden értékes dolgot ki nem szív belőled - majd kiköpi az üres vázadat...

Hol van már az ábrándozó tekintet, amivel egykor rád nézett! Régen áhítattal hallgatta a napi sztorijaidat, és bármiben segített, ha arra volt szükséged. Az apró gesztusok már mind a múlté, a közös jövőkép is összeomlott, de ő mégis - még mindig! - fogja a kezed, nem enged.

Szüksége van rád, amíg valaki nem markolja ugyanolyan szenvedéllyel a tenyerét, mint te. Mert elengedni nehéz: őt a kényelem motiválja, téged a szerelem... Mennyi megaláztatás kell ahhoz, hogy ellen tudj állni egy ilyen embernek? Hány rideg estének kell eltelnie?

Egyszer eljön az idő, amikor azt mondod: nincs tovább - ő pedig hideg tekintettel rád néz, és nem könyörög neked. Ne bánkódj, ha egy ilyen szerelemnek vége! Még akkor se, ha egy ideig még a fák is az ő nevét suttogják...

Nyitókép: Shutterstock