Belenéztem a párom telefonjába - és jól tettem...

Mindig azt gondoltam: alapvető szabály, hogy soha, semmilyen körülmények között ne nézz bele a párod telefonjába. Egyrészt azért, mert félő, hogy találsz valami olyat, amit nagyon nem szeretnél, másrészt a privát szférája mindenkinek szent.

Hiszen a másik ember üzeneteibe, e-mailjeibe beleolvasás tök ugyanaz, mint a levéltitok megsértése - ezért tabu. Hat évig tartottam magam ehhez Áron mellett. Még akkor sem olvastam bele az üzenetekbe, amikor rendszeresen megkért, hogy segítsek feltelepíteni mindenféle applikációt, mert ez a hülye okostelefon az agyára megy. Még csak kísértést sem éreztem rá, hiszen jól megvoltunk: berendeztük az első közös otthonunkat, nem veszekedtünk...

Elhittem, hogy minden rendben, pedig egyre később járt haza. Sokszor panaszkodott, hogy mennyire leterhelt. Szinte minden este volt valami: céges buli, egy válófélben lévő kolléga vigasztalása, csapatépítő tréning - de főleg túlórák, amik nagyon lestresszelték.

Még akkor sem jöttem rá, hogy mi történik, amikor az egyik este összecsomagolt egy sporttáskányi cuccot, és elment. Azt mondta, összecsaptak a feje felett a hullámok, időre van szüksége - csak pár hét egyedüllét, és összeszedi magát.

A szomorúságom és az átsírt éjszakák addig tartottak, amíg a kollégái fel nem hívtak, hogy megkérdezzék, jól vagyok-e. Ha szükségem van bármire, segítenek - mondták. Tudják, hogy milyen borzalmasan nehéz egy szakítás - az a másik nő a nyomomba sem érhet.

- Hogy micsoda? - kérdeztem. - Milyen szakítás? Másik nő?!

- Hát a magas szőke, akivel a szakításotok után Áron összejött. Már össze is költöztek... - hangzott a válasz.

Uram teremtőm, gondoltam. Elszerették tőlem a páromat! Ki lehet ez a ribanc?? Állítólag egy erőszakos hárpia. Nem baj, a férfiak úgyis mindig visszatérnek a meleg családi fészekbe. Csak nem szabad könyörögni, nem szabad hívni, és majd hiányozni fogok neki. Becsönget majd egy nagy csokor virággal, és bocsánatot kér.

Forrás: Shutterstock

Míg erre vártam, özönlöttek a pletykák a haveri körünkből, hogy állítólag volt egy csendes leánykérés, hogy Áron egyáltalán nem is túlórázott sohasem, és hogy kapott a nőtől egy kocsit... Egyre inkább elbizonytalanodtam, szeretném-e helyrehozni vele a dolgot, vagy hagyjam az egészet a francba. De mégiscsak hat közös év...

Egy csendes, egyedül borozgatós estén aztán csöngettek. Áron állt az ajtóban. Megkérdezte, jól vagyok-e, utána pedig ígérgetni kezdett: össze fogja szedni magát. Megvesszük azt a tóparti kis házat, a stéggel. Ne aggódjak, nincs semmilyen másik nő a dologban - soha nem is volt, engem szeret. Csak adjak egy kis időt, hogy helyrehozzon mindent. De nem volt nála virág - és bocsánatot sem kért...

Nem szerettem volna újrakezdeni vele, de egyre többször hívogatott. Csak úgy. Hetente párszor becsöngetett, hogy hadd maradjon egy kávéra. Próbáltam elküldeni, kértem, hogy vigye el a cuccait, hiszen már összecsomagoltam mindent az utolsó kávés kanálig - de úgy csinált, mint aki meg sem hallja. Hosszú hetekig tartott ez az állapot. Mintha félig visszaköltözött volna hozzám - felmászkált enni, kávézni, beszélgetni, de aztán hazament valahová. Én meg mosolyogtam, mint aki semmiről sem tud.

Egy alkalommal azonban, mikor éppen a fürdőszobában volt, megláttam a mobilját az asztalomon, és nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Muszáj volt megtudnom, hogy mi az igazság. Két üzenetet is találtam. Az egyiket a magas szőkétől. Azt írta, a kedvenc ételével várja haza Áront. A másikat pedig egy idegen nőtől: "Rettenetesen hiányzol! A tóparti kis faház lebeg a szemem előtt... Te és én a stégen, ahogy plédbe burkolózva kávét kortyolunk, és várjuk a napfelkeltét..." Áron válasza a következő volt: "Így lesz, kedvesem! Szeretlek!"

Felvihogtam - ezek szerint többen vagyunk játékban. Hülye ez az Áron? Tóparti ház! Mindannyian odaköltözünk, én, a két másik nő és ő? Vagy mi a csudát gondolt? Ó, istenem, szegény szerelmes lány, szólni kéne neki, hogy mi a pálya... Gyorsan kijegyzeteltem a két nő telefonszámát - majd megbeszélünk mindent egy kávé mellett. Ha valamelyiküknek kell, felőlem viheti - gondoltam. Megvártam, míg becsukódik Áron mögött az ajtó, majd tárcsáztam a magas szőke számát...

Bogi történetét Dósa Eszter jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?