szerelem kibeszélő Ivanova Daniela magazin párkapcsolat átverés hazugság szerelmi csalódás
Egy nap, amikor épp felőrölt az ideg, hogy már megint játszadoznak az érzéseimmel, szembejött velem egy mondat: "Nem az a baj, hogy nem szeretsz, hanem az, hogy úgy tettél, mintha..."

Ez tökéletesen kifejezte haragom miértjét. Az ilyen hozzáállás ugyanis a korrektség teljes hiányáról árulkodik.

A korrekt Don Juan

Vannak olyan pasik, akik tisztán játszanak, és már az elején szembesítenek a ténnyel, hogy nem akarnak semmi komolyat. Nem ígérnek nagy szerelmet, aranygyűrűt, fehér kerítéses álomotthont. Csak egy éjszakát kínálnak - abba viszont mindent beleadnak. És ezzel az égvilágon semmi gond nincs.

Persze elképzelhető, hogy az első percben kisebb csapásként ér a felismerés: hiába édes, szexi ez a pasi, ebből bizony soha nem lesz több... De ő legalább kezedbe adja a döntés lehetőségét. Így önismereted birtokában mérlegelheted, hogy be tudod-e vállalni ezt a fajta kapcsolatot, vagy sem.

A hazug manipulátor

Akadnak viszont, akik hitegetnek, taktikáznak, szerelmet színlelnek, csak azért, hogy az ágyukba csábíthassanak. Tisztában vannak cselekedetük fájó következményeivel, de még ez sem tántorítja el őket attól, hogy a farkuk után menjenek.

Semmi sem szent nekik: sem a barátság, sem a tudat, hogy szétcincálják egy másik ember lelkét. Még a lelkiismeretük sem okoz gondot a számukra. Ez pedig nagyon önző és aljas dolog - hiszen ki érdemelne ilyen bánásmódot?

Forrás: Shutterstock

Az ártatlan idióta

De vannak, akik nem akarnak bántani - csak szimplán naivak, meggondolatlanok, és nulla önismerettel rendelkeznek. Azt hiszik, hogy ha abban a pillanatban életük nagy szerelmének tartanak téged, akkor rögtön örök hűséget is fogadhatnak. Nem felmenteni akarom őket, isten ments! Csak ráébredtem, hogy nem minden férfi gyökér, aki azt mondja, "szeretlek", de nem gondolja komolyan...

Előfordult már veled, hogy amit egyik nap éreztél, az másnapra teljesen szertefoszlott? Nem gyakori eset, de velem már megtörtént. Néha én magam sem tudom pontosan meghatározni, hogy ki iránt mit érzek, s hogy milyen intenzitással és minőségben érzem azt.

"Szerelemország" pont attól érdekes, hogy olyan, mintha végig egy hullámvasúton ülnénk. A vasúti kocsi képtelen szögegyenes irányba, egyenletes sebességgel haladni. Van, hogy csak araszolgat felfelé, hogy aztán fénysebességgel alázúduljon. Van, hogy lassan kanyarodik, míg máskor élesen veszi be a kanyart. És persze előfordul az is, hogy a feje tetejére áll... Ilyenek vagyunk mi, emberek - folyamatosan hullámvasutazunk életünk vidámparkjában. Néha észveszejtően jónak találjuk, de egy idő után belefáradunk, és leszállnánk...

Az, akivel egy kocsiban ülsz, talán nagyon is élvezi az utazást, és biztos benne: ez az, amire vágyik. Ám az is benne van a pakliban, hogy később inkább már a körhintára ülne fel... Nem azért bánt téged, mert önző módon át akar gázolni rajtad.

Egyszerűen csak nem tud különbséget tenni a könnyen elillanó, és a mély, igaz szerelem érzése között. Mert lélekben még gyermek. Ne haragudj rá, csak hagyd felnőni. No és persze ügyelj, hogy következőnek már egy "felnőtt férfit" válassz!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.