Megcsaltak, én mégis a másik lányt sajnálom...

Legalábbis az életüket a betegeknek áldozó orvosok egy része. Én is épp vizsgálatra várok, amikor egyszer csak megjelensz a megbeszélt időponthoz képest természetesen késve. Megszoktam már ezt tőled az évek alatt. Sohasem én voltam nálad az első, hanem mindig a munkád.

Most azonban furán zavart vagy. És mint mindig, most is sietsz, fehér köpenyed csak úgy lebeg az általad keltett légörvényben. Megkavarod az állott levegőt, az biztos. Engem pedig megcsap a gyanakvás szele. Talán elfelejtettél szólni, hogy vége? Talán én már csak tartalékosként játszom nálad, és valójában most sem a kórházi, hanem csak a kispadon ülök? És megcsörren a telefonod. "Azonnal jövök" - közlöd, én pedig követlek a szememmel. Nem kell ahhoz túl éleslátónak lennem, hogy rövid idő alatt leessen nálam az a bizonyos húszfilléres.

A jelenet annyira abszurd, hogy sírhatnék helyett inkább nevethetnékem támad, és kíváncsian tovább szemlélem a spontán jelenetet. Mert bár én vagyok a sértett fél, biztos vagyok benne, hogy a másik is legalább annyira át lett verve. Vajon őt is a kórházból ismeri? Más lehetőség nem nagyon jöhet számításba.

A lányt elnézve mintha magamat látnám pár évvel korábban. Ugyanazok a naiv, ábrándozó szemek, szerelmes tekintet, amikor még feltétel nélkül bízol a másikban, és istenként tekintesz a nagy sebészre. De kinek ne imponálna egy jóképű, magas orvos, aki ráadásul még a szakmájában is elismert szaktekintély? Ja, és udvarlásban sem utolsó. Hiszen magabiztosan, mondhatni sokszor vakmerően indul neki egy-egy rohamnak. Hamar fellángol, igaz, lángjának nyomában csak megperzselt szívek maradnak...

Olyan, akire azt mondanád, hogy kellemes, finom ember. Ha nem volt még dolgod ilyennel, nem is tudhatod, mennyire könnyű besétálni a csapdájába. És neki nem számít ám az orvos-beteg viszony sem! Ha tetszik neki a páciens, indulhat a flört, a randizgatás. Nem gondolnád, milyen nehéz ellenállni, amikor kiszolgáltatott helyzetben kapaszkodhatsz valakibe, aki a gyógyulást nyújthatja, és aki ráadásul még kellőképpen jóképű is.

Hosszabban nem mer rajtam elidőzni, hisz most úgy tűnik, én győztem. Bár tudom, hogy én már csak parázs vagyok, és most ő a láng, mégis megsajnálom. Ismervén már szerelmünk tárgyának állhatatlan természetét, a lány érdekében azt kívánom, nála ne tartson oly soká az a tűz, mint nálam - hogy hamarabb továbbléphessen. Amíg nem késő.

Kati történetét Herczeg Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock