Az emberek olyanok, amilyennek látni akarod őket...

Attól tartok, alvás közben valami történt az agyammal. Reggel, miközben a munkahelyemre utaztam, azt vettem észre, hogy elkezdtem szkennelni az embereket. Találomra kiszúrtam valakit, ráfókuszáltam, és gondolatban megpróbáltam elemezni.

A testes, bibircsókos bácsit, a miniszoknyás egyetemista lányt, szemben velem a fiam haverját, az ásítozó, hátitáskás kislányt, a lassan a lépcsőhöz totyogó, nehézkesen felszálló nénit, a telefonjába feledkező srácot. A 4-6-oson végigegyensúlyozó, raszta frizurás, szakállas hajléktalant, aki mindig ugyanazzal a szöveggel igyekszik eladni az újságjait: "Kiskeziccsókolom, ma nagyon értékes írásokat talál benne..."

Mind más és más. De egyvalami közös bennük. És bennünk, mindannyiunkban. EMBEREK vagyunk. Emberek, akik valahol, valahogyan túlestek az előző éjszakán. Ki így, ki úgy. Emberek, akiknek ugyanúgy érzései vannak, mint neked vagy nekem. Nem tudod, ki ő, nem tudod, hol él, nem tudod, ki szereti, kit szeret, ki bántotta meg előző este, vagy ki lepte meg egy csokor virággal. Esetleg ki lopta el az egyetlen használható cipőjét a hajléktalanszállón.

Valljuk be, mindig ítélkezünk mindenki felett. És annak függvényében vetítjük ki az érzéseinket arra, aki éppen szembejön velünk, hogy az adott pillanatban milyen a hangulatunk. Ha reggel fáradt vagy, ha rossz periódusban vagy, ha este összevesztél a férjeddel/feleségeddel, egészen csúnyának és idegesítőnek látod a világot, a benne cirkáló embertársaiddal együtt.

A bácsi terpeszkedik két ülésen, a lánynak túl rövid a szoknyája, a fiam haverja túlzottan kinyújtja a lábát, a kislány neveletlen, mert nem teszi a kezét a szája elé. A néni idegesítően csoszog, a srác felnézhetne már a mobiljából, mindjárt megütöm, ha nem adja át a helyét, a hajléktalan egy erőszakos "csöves"...

Forrás: Shutterstock

Egy másik napon a bácsit mosolyogva megkérem, hogy szíveskedjen kicsit beljebb húzódni, hadd üljek oda, ránézek a lányra, és visszatér az ifjúságom, a fiam haverjának milyen klassz a zoknija, szegény kislány, milyen korán indul suliba. A néni láttán bekönnyezik a szemem, mert a nagymamám jut eszembe, a mobilos srácnak tapintatosan szólok, hogy adja át a helyét a néninek, a rasztás hajléktalannak milyen szomorú és intelligens a szeme...

Ugye, mennyire más a két nézőpont? Ahogy a hangulatunk változik, és ahogy minden nap más és más emberek vagyunk. Csak ebbe sokszor nem akarunk belegondolni. Sőt, azt vettem észre, hogy az utóbbi időben a szokásosnál erőteljesebben kezdjük elveszíteni a toleranciánkat, az empátiánkat, a szociális érzékenységünket.

Ahogy a minket körülvevő világ felgyorsult, mi is vele rohanunk. Elszaladunk egymás mellett, türelmetlenek vagyunk, nem figyelünk a másikra, nem veszünk észre egyértelmű dolgokat, ránézésre ítélkezünk, nem tűrjük a másságot, nem tudjuk feldolgozni saját frusztrációinkat. Néha szenvtelenül szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket, és robot üzemmódba kapcsolunk, máskor úgy viselkedünk, mint holmi életre kelt projektorok: kivetítjük belső tartalmunkat másokra.

Pedig mindannyian jártunk már úgy, hogy csodát tett az együttérzés. Például bearanyozta a napodat egy kedves mosoly, egy suta bók, egy segítő kéz. Mert valakinek - legalább az adott pillanatban - fontos voltál, odafigyelt rád. És úgy érezted, nem vagy egyedül a világban. Márpedig ez sok erőt tud adni. Ráadásul egy mosoly, egy kedves érdeklődés, egy átadott hely, egy behúzott láb nem kerül pénzbe. Sőt, még csak nem is nagy erőfeszítés. Viszont valakinek megszépít egy pillanatot.

Jó lenne, ha többször tudnánk így gondolkodni. Ha lenne időnk arra, hogy megszépítsük valaki perceit, óráit, napjait. És akkor a mi életünk is sokkal szebb volna. Hiszen ez egy körforgás. Persze ehhez pozitívabban kellene gondolkoznunk. Ami egy rossz éjszaka után, egy fáradt reggelen, egy veszekedést követően nem könnyű. De ha egyszer elkezded, hidd el, rájössz, hogy nem is lehetetlen.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?