Tudod, miért vagyok jó csaj? Mert elérhető vagyok!

A barátnőim szerint olyan vagyok, mint a cicák: kedves és hízelgő - ha épp úgy tartja kedvem. Ha nem, akkor hűvös eleganciával visszahúzódom, és durcásan odacsapok a karmaimmal, ha zaklatni mernek.

Azt állítják, pont ezért bírnak a pasik. Hát, nem tudom... Mindenesetre tény, hogy sosem küzdöttem egyikért sem, inkább úgy kellett levakarnom őket. Nem mintha nagy szám lennék. De még a legcsúnyább nőt is vágyakozó tekintetek veszik körül, ha nem épít maga köré áthatolhatatlan falakat... Mert a pasik udvarolni, dugni vagy házasodni akarnak - egyszerűen így gyártották őket. A barátnőim ezt nem értik. Utálnak, amiért sikerem van, miközben ők ezerrel próbálják levadászni az álomlovagjaikat.

Pedig Zsaniért például döglenének, ha nem ordítana róla kilométerekről, hogy akár csupasz seggel áttevegelné Afrikát, csak hogy felszedjen végre valakit magának. Ráadásul többen jártak benne, mint a Colosseumban, pedig ott már megfordultak páran...

Ha elmegyünk valahová, mindig ugyanaz a sztori: a srácok megbámulják, ő transzba esik, ebből pedig mindenki rögtön vágja, mennyire kétségbeesett. Ezek után a pasik egyik fele elmenekül, a másik fele kegyesen megdugja, és csak utána lép le. Pedig valójában értékes csaj, és komoly kapcsolatot szeretne.

Betti meg... Imádom a lelkét és az elveit, és a srácok is imádnák - ha hagyná. Csakhogy nem egyszerű eset. Minimum platóni bölcsességeket vár csajozós szövegként, és rögtön a levesbe küldi azt, aki szimpla bókokkal próbálkozik nála. Azt mondja, nem érdeklik az "unalmas, felületes" pasik, ami nem is lenne gond, mert teljesen oké, hogy a különlegességre hajt.

De lássuk be: még a legremekebb férfi példánynak is nehéz Buddha bölcsességét, Robert Redford sármját és Mike Macdonald humorát hozni rögtön az ismerkedés első perceiben... Ezért aztán tízből tíz fickó egy szimpla "szia" után a selejt kategóriába kerül nála.

Forrás: Shutterstock

Szóval, valójában nem nagy érdem, hogy hármunk közül én bizonyulok a legsikeresebbnek. Általában csak ülök, és nézelődöm, a legtöbb férfi mégis megtalál. Azt hiszem, engem hisznek a legnormálisabbnak. Azt gondolják: "egy kedves mosolyú kis vörös". Pedig én is stikkes vagyok - az én dilim, hogy hosszú hónapokig hülyítem a pasikat...

Mióta az eszemet tudom, mindig legalább öten futottak utánam, csakhogy a barátság rabigájába hajtottam őket - ha tetszettek, akkor is. Úgy voltam vele: hová siessek? Kapkodás helyett játszottam, gondosan elemezve, hogyan viselik az időhúzást. Legtöbbször kibújt a szög a zsákból. Egy részük hülyét csinált magából, és rinyálva üldözött, mások indulatossá váltak, mintha egy hisztiző kisgyerek tudata rejlett volna az izmos, felnőtt testekben.

Persze egyikük sem kellett. Olyanra vágytam, aki megőrzi a méltóságát, még akkor is, ha őrülten szeret és kíván... Aztán jött Levente. Nem tombolt, nem sértődősködött, de bohóccá sem hagyta lealacsonyítani magát. Határozottan és egyenesen megtudakolta, mit akarok, én pedig igent mondtam neki... Ha vele vagyok, még a szeszélyeim is odalesznek. Azt hiszem, jó hatással van rám.

Örülök, hogy megtaláltam Levit. Ráadásul a haverjai is hasonlóan jó fejek.. Jó alanyok lennének egy normális kapcsolathoz Zsaninak vagy Bettinek, ha végre ők is elengednék a rettegést, és ki tudnának nyílni, úgy igazán. Remélem, egyszer eljön az az idő, mikor Zsani nem a megalázkodó odaadásban látja a garanciát arra, hogy szeressék, és Betti sem bújik a túlzott elvárások álcája mögé. Mikor végre mindhárman megtaláljuk magunkat mint nők. De ehhez nekik is le kell rombolniuk azt a beteges védelmi rendszert, amit felépítettek, ami - magamról tudom - nem könnyű...

Greta May novellája

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?