Én szeretkezni akartam vele, de jóval többet kaptam annál!

Máté magas volt, barna hajú és barna bőrű, mindehhez pedig vakító kék szemek társultak. Egész lényéből olyan erotikus vonzerő sugárzott, hogy testem minden idegszála beleborzongott.

Hetek óta randizgattunk, és bármilyen hihetetlen is volt számomra, még nem volt szex közöttünk. Máté a válása után óvatos volt, és semmit sem szeretett volna elsietni. Megértettem, elfogadtam a döntését, de nagyon szenvedtem. Alig tudtam aludni éjszakánként, forgolódtam, gyötrődtem, annyira kívántam őt. Csapdában éreztem magam. Soha nem vágytam még ennyire egyetlen férfira sem, ugyanakkor megijedtem a saját érzéseimtől. Féltem, hogy elveszítem az irányítást az életem fölött, ha beleszeretek...

Máténak egyik este a környékemen akadt dolga, és rám csörgött, hogy átjönne hozzám beszélgetni. Villámgyorsan leborotváltam magam odalenn, kirúzsoztam a számat, majd felvettem a legizgatóbb fehérneműmet, hogy szexkész állapotba kerüljek.

Amikor becsöngetett, és megláttam a frissen borotvált arcát, elállt a lélegzetem. Olyan jóképű volt, olyan magabiztos! Romantikus hangulatban telt az este, borozgattunk, nevetgéltünk, csókolóztunk. Annyira kívántam őt, iszonyú nagy kísértést éreztem, hogy valami több is történjen.

Forrás: Shutterstock

Azt hiszem, ő is hasonlóképpen lehetett ezzel, de nem akarta az első szeretkezésünket alkoholmámorral elegyíteni. Egyszerűen csak össze akart bújni velem. Az a gondolat, hogy perceken belül együtt leszünk az ágyban, és nem fogunk szeretkezni, még jobban felkorbácsolta a libidómat.

Kétségbeesetten vágytam rá, hogy az ajkaimmal felfedezhessem bőre minden egyes négyzetmilliméterét. Ez a férfi pontosan tudta, mire vágyom, de nem engedett mohó hormonjaimnak. Ami ezután következett, teljesen váratlanul ért. Máté átölelt, és magához szorított. Hosszú percek teltek el így. A testéből annyi szeretet, gyengédség és gondoskodás áradt, hogy elkábultam tőle.

A szavai gyógyító balzsamként hatottak a szívemre. Engem még soha nem becézgettek ilyen édesen. Tökéletes pillanat volt, csodálatos élmény. Nem a testünk fonódott össze. A szeretkezés a lelkünkben történt. Egy másik orgazmust kaptam tőle ajándékba, egy teljesen másfajta gyönyört.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek