Elhittem, hogy nem nekem kell idomulnom a világhoz...

Változó korba léptem, ami nem összetévesztendő a változókorral, annak még nincs itt az ideje...

Változnak a dolgok, változnak a körülményeim, változom én magam is. Folyamatosan változom, igazítom magam ahhoz, ami körülvesz. Valamikor olyan voltam, aki nem vett tudomást a világ és az élet változásairól, aki azt hitte, hogy az életben csak keményen, sziklaszilárdan lehet boldogulni. És nemhogy nem kell, nem is szabad meghajolni senki és semmi előtt, és nem szabad utat engedni semminemű átalakulásnak.

Nem voltam se hajlékony, se rugalmas, egy ideig bírtam is a viharokat, de aztán egyik ágam a másik után tört le. Ám még időben rájöttem, hogy rugalmasabbnak kell lennem, ha nem akarom, hogy végül csak csupasz törzs maradjon belőlem a pusztában - miközben nem régen egy nagy, lombos fa voltam.

Védelmező, árnyékot adó voltam az arra tévedő utazóknak. Engedtem hát a változásnak: elfogadtam a sorsomat, és engedtem, hogy a szelek elfordítsák, meghajlítsák a törzsemet, még mielőtt derékban kettétörtek volna. Aztán rájöttem, hogy nem mindig az a megoldás, ha megrögzötten ellenállok az új dolgoknak. Hinni és bízni kell abban, hogy a frissen rám köszönő élmények csupa jó dolgot fognak hozni!

Változó korba léptem, eggyé váltam a változással. Engedtem, hogy magával ragadjon és új utat mutasson a régi, járhatatlan helyett. Engedtem, hogy egy új reményt ébresszen. Megváltoztam, rugalmas lettem, hagytam, hogy új szelek járják át a lombkoronámat, és szélirányba fordítsanak.

Forrás: Shutterstock

 

De nem változtam gyökeresen, magamban ezután is biztos vagyok - viszont már nem egy hajthatatlan, megtörhetetlennek tűnő és merev ember néz vissza rám a tükörből.

Változó korba léptem: megváltozott az életem, megváltozott minden, egy világ halálából új született. Nincs görcsös kapaszkodás, elengedtem a múltat - annak összes szereplőjével együtt -, hagytam, hogy az új és ismeretlen ösvény felfedje a titkait. Új utakon járok, amelyből sokat nem látok, de nem is fontos, hogy mindig tudjam, mi vagy ki vár rám a végén.

Változó korba lépve már nem a múltba és a régi történetekbe kapaszkodom, nem az ad erőt, ha abban hiszek, hogy egy régi szép emlék majd talán újra megismétlődik. Hanem az, hogy már jól érzem magam akkor is, ha senki nem segít ebben. Nem akarom már uralni a szeleket, inkább használom őket, és hagyom, hogy megmutassák az új irány adta lehetőségeket.

Változó korba lépve nem félek, helyette élek, nem várok, helyette járok. Én magam lettem a változás.

Molnár Csanád

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek