Hazudtam magamról, mert önmagamért nem kellettem...

Mentségemül szolgáljon, akartam kettőnket - akartalak téged, úgy testestül-lelkestül... De a mi kapcsolatunk olyan volt, mint egy jelmezbál, amin természetesen csak mi ketten vettünk részt.

Te voltál az öltöztető és a kísérő is egy személyben. Először csupán egy álarc került fel rám. Afféle mindig mosolygós, örök optimista tekintet, érzelmek nélküli logikus gondolkodással. Hisz neked nincs szükséged hisztis lányokra. Én pedig nem vagyok olyan...

Egy idő után már nem is zavart annyira az álarc, szinte a részemmé vált. És ezt te is szeretted. Ha netán félrecsúszott, biztos, ami biztos alapon még meg is igazítottad - és persze kioktattál a helyes viselés szabályairól is. Jött a fejdísz, aztán a csillogó báli ruha, ezüst topánkával, majd fülbevaló, nyaklánc és karkötő...

Szó nélkül adtad rám a különféle kiegészítőket, én pedig némán vettem fel, és viseltem azokat. És közben persze maximálisan figyeltem arra, hogy elégedett légy. De előfordult, hogy nem sikerült a kedvedre tennem, és szégyenkeznem kellett...

Aztán végre eljött a nap, amikor nem a te tükrödön át szemléltem magam, hanem a sajátomon keresztül: nem torzított, a valóságot mutatta - és nem tetszett a látvány. Egy teljesen másik nő tekintett vissza rám. Valaki, akinek csak a te tükrödben állt jól a jelmez. Valaki, aki elfelejtett önmaga lenni. Akire hirtelen kicsi lett a cipő, akit szorítani kezdett a ruha, akinek lecsúszott a fejéről a fejdísz. És te így már nem akartál a kísérőm lenni, inkább a távozást választottad. Egyedül hagytál a jelmezemmel.

Forrás: Shutterstock

Mostanra - hosszas munkával - levettem a cipőt, és begyógyítottam az okozott sebeket. Lefejtettem a szoros, szinte húsba vágó ruhát, és megtanultam újra szabadon lélegezni. Messzire dobtam a fejdíszt, és végre kifésültem a hajamat. Az ékszereket magam mögé hajítottam, hogy véletlenül se találjam meg őket újra.

Már csak a tökéletesnek hitt álarcom darabkái vannak hátra - amit olyan gondosan tettünk fel, mintha az örök életre készültünk volna. De tudom, hogy alapos munkával ez is el fog tűnni. És újra, teljesen meztelenül nézhetek majd a tükrömbe.

És igen, tudom: a meztelenség nem mindenkinek vonzó. És igen, talán fázni is fogok. De én már csak így szeretnék belenézni a tükörbe. Mert a valódi nőt szeretném látni és láttatni. A hibáival és a tökéletlenségével együtt.

Forrás: Shuttertsock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek