Igazi, határozott nő vagyok. Azt hiszem...

Heti háromszor járok kondiba. Este hat után nem eszem, ha vacsizunk valahol a városban, akkor is csak salit. 1200-on tartom a kalóriabevitelem. Kilencven százalékban házi- és biotermékeket veszek. Öt éve nem eszem gyorskaját, és nem iszom üdítőket. Négy éve nem voltam beteg.

Persze ebből semmi sem igaz. Most is folyik az orrom. Ezen kívül heti egyszer edzek, mivel súlyos sorozatfüggőségben szenvedek, ezért minden napra be vagyok táblázva, mikor miből jön ki az új rész, úgyhogy sajnos nem fér bele több gym time. Ma két hambit is betoltam ebédre. Éhes voltam, na. De legalább utána nem bírtam fagyizni a többiekkel - ez is valami.

Délután vettem egy üveg kólát. Mondjuk, azt nem sokszor iszom. Még szerencse, hogy napközben sokat rohangálok, különben úgy néznék ki, mint egy szilvás gombóc.

Egyébként nagyjából elégedett vagyok magammal, mondjuk, a szemöldökömet nem tudom normálisan kifesteni, és hiába néztem meg vagy száztíz tökéletes tus videót, nekem mégsem megy. Van egy kis narancsbőröm is, habár nem régóta, de eléggé megijedtem, amikor észrevettem. Viszont megfogadtam magamnak, hogy jövő héttől ráállok a beach body-ra. Igaz, múlt héten is ezt mondtam....

A körmeim szépek. Imádom őket lakkozni. Nem járok körmöshöz, mert szerintem full felesleges. Mindennap a ruhámhoz passzoló színűre festem ki őket, szóval ehhez kellene egy privát manikűrös. Az meg kicsit túlzás lenne. A hajamat vagy tíz éve festem, voltam már szőke, vörös, de már vagy öt éve barnán tolom, viszont gondolkozom rajta, hogy visszafestetem szőkére, az olyan jól állt.

Forrás: Shutterstock

A cicimet nem szeretem. Kicsik. A szilikon meg idegen tőlem, azt nem vállalnám be, túl mű. Bár a szempilláim is azok. Őket imádom. Nem, nem legyezők, hanem szép, természetes hatásúak, és kiemelik a szemeim. Mert azokat is szeretem. Mindenki azt mondja, hogy a zöld színük miatt milyen különlegesek.

A fenekem? Hát na, az is egész jó. Farmerban kifejezetten az. A hasam viszont minden, csak nem kockás. Tudom, edzés, edzés, edzés. Néha lenyomok egy-két Rékát, és utána azt képzelem, hogy ezt bármikor meg tudnám csinálni, és én leszek az ország következő fitnesz guruja. Ez általában három napig így is van, aztán szembejön velem egy tábla csoki... És akkor leülök, és megeszem. Igen, az egészet.

Tudom, hogy ezen kellene változtatnom. Mondjuk, nem kellene sokat fogynom, talán három kilót, de még most kell elkezdenem törődni a testemmel. Úgyhogy akarok íratni egy személyre szabott diétát. Pont ugyanannyiba kerül egy ilyen, mint három márkás felső. Az egészség fontosabb. Bár tegnap láttam egy irtó jó rucit az Árkádban. De elég drága volt. Ha megvenném, akkor már nem költhetek táplálkozási tanácsadóra. Mondjuk, olyan jó volt benne az alakom, hogy saját magamat elhívtam egy randira.

Este pizzázni mentünk, de cserébe hazafelé három megállót lesétáltam. Na jó, valójában azért, mert nem jött busz. De hétfőtől más lesz. Most elhatároztam. Basszus, de kedden lesz Kinga szülinapja, és all you can eatbe megyünk... Akkor majd szerdától! Igen, így lesz. Most tényleg így.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?