Az érzelmek elől nincs menekvés...

A legstabilabb dolog, ami születésünk óta elkísér bennünket, hogy érzünk. Te is - ha akarsz, ha nem.

Az első levegővétel fáj, az utolsó szintén, és ami közte van, az nem más, mint a nap huszonnégy órájában bennünk zajló érzelmi kavalkád.

Olyan intenzív, hogy simán felülírja a józan gondolkodást, és fittyet hány a logikára, az ésszerűségre. Olykor ott bukkan fel, ahol semmi keresnivalója nem lenne, és akkor tolakszik előre, mikor éppen semmi szükséged nem lenne rá. Szárnyakat ad, és mély gödörbe taszít, összeköt, és szétválaszt. Mindegy, hogy az utcát sepred hajnalban, vagy a boltod rácsát nyitod ki éppen: lehetsz cégvezető, utcán posztoló rendőr vagy nővér egy klinikán, az emóciók válogatás nélkül dolgoznak mindannyiunkban.

Nem számít a korod, a státuszod vagy a nemed: érzed a reggeli fájdalmat a csontjaidban, a hideget-meleget, éhséget, szomjúságot - megállás nélkül érzetek veszik körül a tested minden porcikáját. És hiába magyarázod magadnak, hogy nem vagy éhes, ha a tested ezerrel jelzi a szükségletét. Nem fogod tudni elnyomni a belső késztetést - és ez nemcsak testi, hanem lelki szinten is igaz.

Hogy tudnád magadtól megtagadni azt, amit a szíved érez?

Hiszen a lelked is éppen ugyanígy jelzi, ha nincs részed érzelmekben - pedig ebből táplálkozik, ettől él, pulzál. Szüksége van rá, ahogy a tüdődnek a levegőre. Persze nem csak pozitív ingerek érnek: sokszor komoly fájdalmat tudnak okozni, de máskor meg olyan örömöt, amelytől rózsaszín kis szárnyas vackok repkednek a szemed előtt, a gyomrodban pedig egy egész pillangóraj. Végletes a kis mocsok, mert hol elbizonytalanít, hol pedig a mennyekben érzed magad tőle, de kétség sem férhet ahhoz, hogy a létünkhöz tartozik.

Forrás: Shutterstock

Irányíthatatlan, zabolázhatatlan, hiába kísérletezel vele, legfeljebb takargatni tudod. És ez az irányíthatatlansága adja a szépségét, láthatatlan szálakat sző idegenek között, és kapcsolatokat fűz még erősebbre. Vannak helyzetek, amikor kikerülnéd. Megszüntetnéd, és eltipornád. De ahogy a születést sem kérted, és a halál elől sem menekülhetsz majd, ezt sem pusztíthatod el. Nincs rá se gyógy- se ellenszer, és még a legelvetemültebb emberben is létezik, dolgozik.

Olykor tiltakozol ellene: elfojtod, bensőd sűrűn szőtt szőnyege alá sepred, de hiábavaló az erőlködés, mert a szőnyeg előbb-utóbb felpúposodik, és ha páros lábbal tiporsz rajta, a valóság akkor is kibújik a talpad alól. És még, ha bele is túrnak az agyadba, akkor sem tűnik el nyomtalanul.

Nem lehet kényszeríteni: ha úgy tartja kedve, makacsul elbújik, és jottányit sem mozdul. Viszont ha képes kapcsolódni a másikhoz, akkor gyönyörűen virágba borulhat. Lehet erős, és lehet gyenge, olykor ambivalens, néha egyértelmű, de a sajátod, és mit sem érne az élet, ha nem lenne. Irányítja az ösztöneidet, éleslátást ad, hogy menekülőre foghasd, vagy elvakít, hogy boldog lehess.

A tudatalattid nyelve ez az irányíthatatlan rendszer - hagyd, hogy dolgozzon benned, hiszen nem létezhetsz nélküle.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?