Egy tönkrement élet, ami az utcán hever...

Lépcsőn ülő sötét hajú férfi a testét előre-hátra ringatja, mintha magát nyugtatná ezzel. Monoton mozgásba menekül a teste, az agyát a fülében szóló zenével zsibbasztja.

Egy olyan valódi, kilencvenes évekbeli szerkezetet használ, ami még kazettával működik. A férfi ezek szerint még a múltban él, de legalábbis a "zenei ízlése" úgy tűnik, a múltban ragadt. A lehetőségei azonban mindenképpen, hiszen ha nem így lenne, most nem az utcán töltené a mindennapjait.

Túl magasra nem mászhatott a ranglétrán, hiszen csupán egy utcai lépcső alsó fokán üldögél. Talán nem ment neki a felkapaszkodás, talán visszacsúszott, és itt landolt. Mindene, amije van, itt van vele. A melegben is kabátot és pulóvert visel, mert ami rajta van, az holnap is meglesz. Azt nem lophatják el. Nem úgy, mint az életét, mert az már az ördögé. Lakás, feleség, gyerekek. A szeme a távolba mered, és szomorúan pásztázza a játékosan sivalkodó gyerekeket. A kis Bence valaha éppen így nevetett.

Egy szerelmes gerlepár hangos búgása zavarja meg a jelenetet. A hím őrült udvarlása láttán kínos mosoly terül szét az arcán, és hangosabbra veszi a zenét. Nem akar emlékezni a szép időkre, amikor még Icával ugyanígy turbékoltak. De mégis eszébe jut a nászútjuk. Ica kacagása. Óóóó, hogy milyen édesen bugyborékoló nevetése volt az asszonynak! Minden viccén képes volt önfeledten kacagni. Olyankor mindig egy kis gödör jelent meg az arca jobb felén, melyet annyira szeretett.

Forrás: Shutterstock

De ahogy teltek az évek, mind kevesebbszer gyönyörködhetett abban a kis kráterben, majd egyszer csak végleg eltűnt, és ezzel együtt a szerelem is. Ica azóta már másnak a viccein nevet. Ő pedig egyedül maradt. Csak ritkán láthatja a gyerekeket, de ha tehetné sem látogatná őket sűrűbben, hiszen tudja, hogy szégyellik őt. Egyszer véletlenül meghallotta, amikor a lányától megkérdezik: "És mivel foglalkozik az apukád?" "Orvos, és most is külföldön dolgozik" - felelte.

Könny szökött a szemébe. Hát mit felelhetett volna a gyerek? Hogy egy munkanélküli hajléktalan? Pedig egyszer neki is voltak álmai. Sajnos beteg szülei ápolása miatt soha nem valósíthatta meg azokat. Gyermekeinek viszont sokat mesélt a vágyairól. Talán ezért is példálózott ezzel a kis Évike. Ma már új ember van a háznál, ő pedig kivert kutyaként éli az életét

Talán, ha akkor, ha ott, amikor elvesztette a munkáját, nem süllyed mély depresszióba, és nem zárja ki a világot, a nő vele marad. Most azonban már késő. Tudja, hogy segítséget kellett volna kérni, hogy nyitottabbnak kellett volna lenni. Mindez azonban most nem számít. Csak a lépcső van és ő. Na meg azok a boldog kilencvenes évek a fülében. Mert ő most sem kér segítséget. Csak néha elemet a járókelőktől. Mert már csak a zene maradt neki.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!


Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?