Hova tűnt a kapcsolatunkból a szenvedély?

A KSH adatai szerint hazánkban a házasságkötések és a válások száma is javuló tendenciát mutat. Ennek maradéktalanul örülni kell, ellenben a körülöttünk széteső házasságok jóval életszagúbbak, mint a számadatok.

Párok, akikre korábban irigy tekintettel néztünk, hirtelen különköltöznek. Boldog gyerekekre zuhan rá szüleik lehetséges válásának gondolata. Barátnőnk sírva panaszolja, hogy a férje elhagyta egy kétgyerekes anyukáért. Barátunk három unikum után keserűen meséli, hogy a felesége, aki húsz éve a társa, megismerkedett egy pasival, akit macsóbbnak talált nála. MIÉRT?! - Lebeg a levegőben a megválaszolhatatlan kérdés.

A válasz egyszerű: valami hiányzik. Valami mindkettőjüknek hiányzik. Mert nem vigyáztak rá. Elengedték az egykori érzéseket. Elengedték egykori énjüket. Vége lett a randizós időszaknak. Vége lett az izgalmas várakozásnak, a spontán erotikus simogatásnak, a kétértelmű üzeneteknek, amik előkészítették az estét...

A nők nagy százaléka a kapcsolataiban olyan mértékben elnyomja a saját igényeit, olyan mértékben alárendeli magát a feleség- és anyaszerepnek, hogy belefásul a folytonos megfelelési kényszerbe, és szinte teljesen elveszíti önmagát.

Frusztrált és elégedetlen lesz. Nem kívánj a szexet. Végül a férfi is frusztrálttá válik, hiszen nem érti, mi lett az egykori bombanőből. Miért hízott meg? Miért nem kívánja a szexet? Emiatt egyre több lesz a veszekedés, ami még jobban kiöli mindkettőjükből az egykori vágyakat, érzelmeket.

És mi botor módon úgy gondoljuk, velünk nem történhet meg. Hogy a mi szerelmünk nem kopik meg. Pedig mennyire nincs igazunk. Mennyire felelőtlenek, meggondolatlanok és naivak vagyunk! Pedig bizony, hogy minden megkopik, elalszik, eltűnik, ha nem őrizzük. Ha nem óvjuk minden pillanatban. Ha nem figyelünk oda a másik igényeire. Ha úgy érezzük, megszereztük a másik testét-lelkét, és örökké jogot formálhatunk rá. Ha úgy érezzük, nem kell minden nap újra és újra bizonyítani, jelezni, elmondani, hogy mennyit jelent nekünk a másik.

Forrás: Shutterstock

Ha este odapunnyadunk egymás mellé a kanapéra a tévé elé, lyukas pizsamában, aztán bedőlünk az ágyba. Hogy reggel újra kezdődjön a mókuskerék. Beleposhadunk a saját mocsarunkba. Fáradtan kelünk, smink nélkül indulunk munkába, zsírpárnát növesztünk. Ráér a fodrász, még csak egy centis a lenövés. Még belefér ez a szőrhossz, úgyis gatya van rajtam. Nem baj, ha kicsit lepattogott a körömlakk, ki látja?

A páromnak jó vagyok így, HISZEN ÚGYIS SZERET. Meg aztán amúgy sincs már az a nagy tűz. Persze, a szerelemből szeretet lesz. Ez így természetes. De miért kényelmesedünk bele a kapcsolatainkba, a házasságainkba? Miért hagyjuk, hogy unalmassá szürküljön egy egykor izgalmas és élettel teli kapcsolat? Miért dolgozik az ember saját maga ellen? Muszáj eljutni odáig, hogy akkora hiányérzet alakuljon ki bennünk vagy a társunkban, hogy visszafordíthatatlanul kiürüljön a kapcsolatunk?

Nem kellene sok. Csak odafigyelni a másikra. A másik igényeire, vágyaira, megfejtésre váró titkaira. Kommunikálni, ha valami rossz, ha valami fáj. Persze azt is, ami pozitív, ami jó, amit szeretünk. És megkérdezni időnként - magunktól és a társunktól is -, hogy mivel tehetnénk izgalmasabbá, tartalmasabbá a sok éves kapcsolatunkat. Muszáj érzékeltetni a másikkal, hogy fontos nekünk, hogy még sok év után is férfiként/nőként tekintünk rá.

Hiába töltöttünk el sok-sok évet házasságban, tartós kapcsolatban, ha természetesnek vesszük, hogy mindig a mienk marad minden, amit megszereztünk, és nem kell naponta megküzdenünk a társ megtartásáért, nem kell TENNÜNK a kapcsolat javításáért, előbb-utóbb rólunk is már csak sajnálkozva fognak beszélni a barátok: "Pedig milyen szép család voltak..."

Te eleget teszel a kapcsolatodért?

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?