Nem tudtam mit kezdeni a dühömmel - csak éreztem, hogy felzabál!

Dühös voltam, haragban álltam a világgal tehetetlenségemben, csalódottságomban. Az érzés felfalt, kíméletlenül pusztított bennem.

Sosem viseltem jól, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, vagy, ha úgy éreztem, hogy igazságtalanság ért. Nem vagyok képes szó nélkül hagyni az ilyet, és főleg azt az érzést nem, amit generál bennem. Ilyenkor csak ütnék-vágnék, vagy futnék a tomboló hormonháború elől, amit az egekbe szökő kortizolszintem okoz. És bármit is reagálok ebben a helyzetben, a bűntudatnak nyomát sem érzem.

Nem szimpla bosszankodásról beszélek, nem a harag pillanatnyi csipkelődéséről, hanem egy olyan szélsőséges érzelmi állapotról, ahová a racionalitás nem képes beférkőzni. Az ego könyökölve nyomott el minden jó érzést bennem, és csak feszegette a saját- és az önuralmam határait. Olyan, mintha lenyelnék egy hordó puskaport, és én magam gyújtanám be a kanócot a lelkemben.

A düh határtalan ámokfutása pedig táncra hívja a gyűlöletet és az önsajnálatot. Ez a triumvirátus pedig pusztítóbb tud lenni, mintha elvágnám a saját nyakamat, mert hosszú agóniára ítéli a lelkemet - ha nem szabok nekik határt.

De hogyan állítsam meg a féktelen dühöt?

Ezzel az érzéssel nincs mit kezdeni - gondoltam sokáig. Vagy elfojtom, vagy szabadjára engedem, de akkor fusson, ki merre lát... Egy csendes pillanatomban azonban elővettem az összes érzésemet, és megforgatva őket több oldalról is szemügyre vettem mindegyiket. Ahogy forgattam, nézegettem, keresni kezdtem, hogy miként tudnám ezt a magam hasznára fordítani.

Mikor csalódott vagyok, leginkább magamra haragszom, mert nem tudok véghezvinni egy adott feladatot, vagy képtelen vagyok kezelni egy szituációt. Ilyenkor hajlamos vagyok ráülni arra a bizonyos puskaporos hordóra, és úgy tenni, mintha nem is lenne ott - pedig, ha nem foglalkozom vele, akkor szétdurran a fenekem alatt.

Forrás: Shutterstock

Vagy megtehetem, hogy változtatok a dühömhöz való hozzáálláson. Mert ez a halom puskapor képes arra, hogy ne a hátsómat lője cafatokra, hanem hajtóerő legyen. Egy olyan kezdő löket, ami odébb mozdít, és a fejembe ülteti a "csakazértis" gondolatát, ami segíthet abban, hogy leküzdjem a problémám. De csak akkor, ha jól használom.

  • Szóval, ha valami nagyon bánt, vagy éppen depresszív időszakodat éled, kotord elő magadból ezt az igen intenzív érzést!
  • Légy dühös a világra, mikor úgy érzed, képtelen vagy előrelépni egyetlen métert is!
  • Aztán légy dühös magadra, amiért engedted, hogy ez az állapot eluralkodjon rajtad!
  • Majd fogd a dühöd, és mondd azt: ez lesz az, ami jól fenékbe billent, hogy képes legyek kimászni az ágyból, hogy képes legyek többet kihozni magamból, és szembe tudjak néni a félelmeimmel!
  • Soha ne az adott problémára legyél dühös, hanem a saját hozzáállásodra!

Egészen más megvilágításba fog kerülni minden. Az ego innentől jó irányba kezd működni, és a végeláthatatlan gondok - amiket eddig langyos finomkodással igyekeztél elmaszatolni - hirtelen kiélesednek, és tisztábban fogsz látni. Mert végre lesz hozzá erőd, hogy szembenézz a világoddal. Zabolázd meg a dühödet, mert ha önmagában működik, károdra válhat - fordítva azonban lehozhatod akár a csillagos eget is!

Te is érezted már azt, hogy nincs uralmad önmagad felett?

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?