A férjem mellett már nem érzem nőnek magam...

Nagyon sokáig úgy tartottam, hogy ha valaki megcsalja a párját, annak csak az lehet az oka, hogy otthon nem kap meg valamit. Szegény - gondoltam.

Biztos rossz lehet neki, hiszen hiányzik valami az életéből, boldogtalan, de inkább feláldozza magát, mintsem elhagyja a párját. És azt is gondoltam, hogy a válás a gyengéknek való. Még akkor is volt ez a véleményem, amikor pont ebből írtam a szakdolgozatomat. Persze a nulla élettapasztalattal a hátam mögött, csak szakirodalom alapján.

Most pedig itt vagyok, hét év házasság után, és azt gondolom, hogy gyáva az, aki megcsalja a párját. Mert nem mer szemtől szemben leülni vele, és elmondani neki, hogy miért nem érzi jól magát. Pedig a problémák megoldásához muszáj ezeket a társunk tudtára hozni. Egy kapcsolat két emberről szól. Minkét félnek joga van tudnia minden zavaró tényezőről, ami őt is érinti. Igen. Ezt tudom.

Mégis itt fekszem éjjel, és a házasságom súlya a vállamra nehezedik, kiszorítja a mellkasomból a levegőt. Már nem bírom elviselni a velem egy ágyban alvó ember szuszogását, azt, ahogy evés közben nyel, és csámcsog, hogy széthagyja a lakásban a használt zsebkendőit, hogy mindig mindent rajtam keres, pedig hozzá sem értem a dolgaihoz. A gyermeknevelési elveimet pedig egyenesen semmibe veszi. De azért szeretem, mint embert - nyugtatom magam.

Forrás: Shutterstock

De én mégis mit teszek?

Semmit, azon kívül, hogy titokban már nyitott szemmel járok, és keresgélek. Keresek egy férfit, akivel a szex nem csak öt percig tart elalvás előtt. Aki úgy ér hozzám, hogy ismét nőnek érzem magam, nem pedig feleségnek vagy anyának. Sőt, a keresztnevemen szólít, nem pedig "anyának", ami véleményem szerint kiirt minden szenvedélyt egy kapcsolatból. És ő csókol meg engem, és csókolózhatunk hosszan, és úgy bújhatok hozzá, ahogy akarok, - nem akkor és úgy, ahogy neki adott pillanatban megfelel.

Lökjön ki a komfortzónámból. Végre el tudjam dönteni, hogy kényelmi szempontból a férjemmel maradok, vagy leugrok a szakadékba, és elvált nővé, valamint egyedülálló anyává avanzsálok. Nem azt várom tőle, hogy ő legyen a következő Igazi.

De vannak elveim sajnos. Sajnos? Elég sokszor kapaszkodtam már beléjük, amikor az elmúlt években megkísértettek. Lehet, ha akkor elengedem őket, akkor most boldogabb lennék? Mi lett volna, ha...? Bele akarok én ebbe őrülni? Vagy végre felveszem a nagylányos bugyimat, és felelősséget vállalok az életemért? Annyit tudok, hogy nem fog érdekelni, ki mit gondol rólam, ha végre teljesen boldog leszek. Akár párkapcsolat nélkül, a gyermekemmel együtt kettesben.

Forgács Léna

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek